Magyar gazdaság

A piac konkrétumokat vár a kormánytól

Látványosan erősödött a forint az utóbbi napokban, ami annak a jele, hogy a piacok bizalommal tekintenek a kormány által ígért reformok elé. Most már a részletekre kíváncsiak.

Konkrétumokat várnak a befektetők és a nemzetközi szervezetek is a kormánytól - mondják a Krónika által megkérdezett elemzők. A strukturális reformokról nem írt részleteket Matolcsy György abban a levélben sem, amelyet Olli Rehn uniós biztosnak küldött a héten. A levélben a nemzetgazdasági miniszter az államadósság csökkentését, és 2014-ig 300 ezer új munkahely teremtését ígérte. Nem tudni, hogy Orbán Viktor kormányfő hétfői évértékelő beszédében elárul-e több részletet a kormány terveiről, a februári bejelentésekben mindenesetre konkrétumokra számít a piac - mondta az MR1 - Kossuth Rádiónak Fórián Szabó Gergely, Pioneer Alapkezelő igazgatója.

„Nem teheti meg a kormány, hogy jelentéktelen bejelentéssel álljon ki. Néhány konkrétumra is szükség van” – fogalmazott a Krónikának.

Egyetért ezzel Takács Szabolcs, a KBC Equitas üzletfejlesztési igazgatója is, aki úgy látja: az Orbán Viktor által korábban említett irányok - a gyógyszerkasszára vagy közösségi közlekedésre szánt pénzek csökkentése - megfelelőek, de fontosak a részletek. Ha nem lesznek konkrétumok, látványos gyengülésbe kezdhet a forint, eshetnek a részvényárfolyamok, megdrágulnának az ország finanszírozási költségei – sorolta az elemző.

Bár itthon most mindenki a februári bejelentésekre figyel, valójában az az összes tagországtól hasonló reformokat vár el a következő félévben. Most először fordul elő ugyanis, hogy az összes államnak be kell mutatnia reformprogramját. Ezt EU-szemeszternek hívják, és elsőként a magyar elnökség vezényli le - mondja Hídvégi Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára

„Nem minden ország jár pont ugyanabban a cipőben, de a gazdaságpolitikai lépések tekintetében mindenkinek nagyon komoly döntéseket kell hoznia” – magyarázta. Minden tagállamnak ki kell dolgoznia a programját, hogyan csökkenti a munkanélküliséget, és hogyan biztosítja a költségvetési stabilitást és a gazdasági növekedést.

forintárfolyam kormány reformok Krónika konkrétumok piac
Kapcsolódó cikkek