BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jövő héten lehet Matolcsy–Rehn csúcs

Nem közölt a miniszter konkrét reformlépéseket az uniós biztossal, akivel várhatóan február 15-én egyeztet majd.

Miközben a több százmilliárd forintos reformcsomag bejelentése Matolcsy György közlése szerint március elejére csúszik át, a nemzetgazdasági miniszter valószínűleg február 15-én egyeztet Olli Rehnnel, az EU gazdasági és pénzügyi biztosával a magyar államháztartás hosszú távú fenntarthatóságát szolgáló lépésekről. Legalábbis erre lehet következtetni Matolcsy Olli Rehnnek írt múlt heti leveléből, amely szerint a miniszter a Gazdasági és Pénzügyi Tanács (Ecofin) „februári ülésének peremén” kívánja megvitatni ezeket a kérdéseket.

A Nemzetgazdasági Minisztérium által pénteken nyilvánosságra hozott, az uniós biztosnak írt válaszlevél konkrétumokat még nem közöl, csak annyit jegyez meg, hogy tartós intézkedések fogják biztosítani a „konvergenciaprogramban vállalt fiskális célszámok” teljesülését. A lépések főként az államháztartás kiadási oldalát érintik majd. A levél szerint ezek eredménye már 2011-ben érezhető lesz, a program teljes hatása pedig 2012 és 2013 során bontakozik ki. Így a GDP-arányos államadósság is jelentősen, 70 százalék alá csökken – írja Matolcsy. Kitér arra is, hogy a magyar gazdaságpolitika fő célja továbbra is a foglalkoztatottság növelése és a versenyképesség javítása: 2014-ig 300 ezer új munkahelyet kívánnak teremteni.

Mint azt a Világgazdaság korábban megtudta, Olli Rehn levelében többek között azt kérte Matolcsytól, hogy mihamarabb közölje vele a tervezett reformlépéseket. Ezek ismertetésére azért is szükség lenne, mivel olyan „költségvetési fejleményekre” lettek figyelmesek Brüsszelben, amelyek lehetséges, hogy „nem egyeznek meg” az Ecofin ajánlásaival – mondta el korábban lapunknak Amadeu Altafaj Tardio, az uniós biztos sajtófőnöke. Azt, hogy Matolcsy levelével mennyire elégedett Olli Rehn, egyelőre nem tudni, e kérdésre nem érkezett válasz Brüsszelből.

Emlékezetes: Surányi korábban többször is bírálta az MNB vezetését, a monetáris politikát, amely meglátása szerint hozzájárult a 2008–09-es válság elmélyítéséhez, mert nem rugalmas és nem támogatta kellőképpen a gazdaságot. A miniszterelnök azt is leszögezte: tévesek azok a sajtóhírek, amelyek a 3 százalékos inflációs cél emeléséről szólnak. -->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.