BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Döntött a svájci jegybank, nem reagál a frank

A Svájci Nemzeti Bank (SNB) nem változtatott a jegybanki kamatszinten, 0,25 százalékon hagyta.

A Philipp Hildebrand vezette SNB nem lépett: a svájci frank rekord közelében van a dollárral és az euróval szemben is a Japánban pusztító földrengés után. Az elemzői konszenzussal megegyezett a jegybank döntése, így heves piaci reakció nem mutatkozott a jelentés után.

A jegybank 0-0,75 százalék között hagyta a megcélzott kamatszintet, 0,25 százalékos céllal.

A jegybank jelentésében kiemelte, hogy a globális gazdaság – kiváltképp az Egyesült Államok és Ázsia – gyorsabban növekszik, mint ahogy várták decemberben. Az SNB úgy látja, hogy 2 százalékkal növekedhet idén a svájci gazdaság.

Annak ellenére, hogy továbbra is erős a svájci frank, a gazdaság erőteljesebben növekedett 2010 negyedik negyedében, mint várták. A pozitív üzleti várakozások láthatóak, azonban a növekedés lassul idén, melyet mutat a stagnáló áruexport – húzza alá a jegybank.

A globális kilábalás erősödésével a svájci gazdaság kilátásai is javultak. Az európai szuverén adósságválság és a magas olajárak jelentenek a lassulás irányába mutató kockázatot. 

A jegybank úgy látja, valamivel magasabb lesz az infláció 2011-ben, mint korábban várták. Ez annak köszönhető, hogy magasabbak az olajárak, jobban teljesít a hazai gazdaság, és több pozitív jel érkezik a világgazdaságból.

Feltételezve, hogy változatlanul hagyja a jegybank a 3 hónapos kamatcélt az előrejelzési időtávban, az áltagos infláció idén 0,8, jövőre 1,1, míg 2013-ban 2 százalék lehet.

Rövidtávon nincs veszélyben az árstabilitás. Ugyanakkor a 2012-es és 2013-as infláció azt mutatja, hogy nem lehet fenntartani az expanzív monetáris politikát (a 0,25 százalékos kamatszintet) a teljes előrejelzési horizonton – húzza alá az SNB. A jegybank megjegyzi, hogy az előrejelzést egy nagyon magas szintű bizonytalanság övezi.

Ezen túlmenően, a földrengés okozta károkat ebben az időszakban nehéz megítélni. Ugyanakkor az emelkedő nyersanyagárak és a geopolitikai feszültségek felfelé mutató inflációs nyomást jelentenek. Az inflációs várakozások azonban Svájcban stabilak – jelentette az SNB.

Éjjel csúcsra járt a frank

A svájci frank új történelmi csúcsra erősödött az euróval szemben, miután a Japán katasztrófa mélyült. Szerdán még 1,28-as kurzus fölött állt az euró a frank ellenében, majd délutánra 1,26-ig süllyedt, miután Günther Öettinger, az EU energiaügyi biztosa azt mondta, hogy „gyakorlatilag ellenőrizhetetlenné vált a helyzet Japánban” és „órákon belül katasztrófa következhet be.

"Isten kezében a japánok" - Már 13 ezer az áldozatok száma

A tőzsdék meredeken esni kezdtek és a svájci frank is erősödött. Éjjel 217 forintra erősödött a frank, majd az euró mélypontjánál (1,235 alatt) hirtelen 219 forintig emelkedett a frank árfolyama és megérintette a 220-as kurzust is.

A friss piaci adatokat itt megtekintheti!

Hajnalra mérséklődött a nyomás: ahogy az euró visszakerült 1,26 körüli szintre a frank ellenében, így a frank/forint kereszt is 218-as szintre.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.