Magyar gazdaság

Erste: felminősítések sora jöhet a régióban

A korábbi csökkenésből növekedésbe váltott a külföldi működőtőke-áramlás értéke tavaly Magyarországon, az előzetes adatok szerint az FDI-beáramlás már a GDP két százalékára rúgott 2010-ben – derül ki a nemzetközi Erste csoport tegnapi közleményéből.

A működőtőke-befektetések volumene egész Kelet-Közép-Európában meglódult. Ennek hátterében az is meghúzódhat, hogy Kelet-Közép-Európában csökkentek a folyó fizetésimérleg-hiányok, így kevesebb külső finanszírozás szükséges – áll az elemzésben.

„A 2009-es súlyos visszaesés után, amikor az FDI mértéke 45 százalékkal zuhant éves összehasonlításban, 2010-ben Kelet-Közép-Európában már mintegy 7 százalékos bővülés volt tapasztalható. Csehországban az FDI-beáramlás mértéke több mint kétszeresére nőtt tavaly. Arra is felfigyeltünk, hogy a piacok egy lépéssel a nemzetközi hitelminősítők előtt járnak, ugyanis már elismerték, hogy a térség erős fundamentumokkal rendelkezik.

Ennek jele az is, hogy a CDS-felárak itt már szűkebbek, mint egyes dél-európai államok esetében” – jelentette ki Juraj Kotian, az Erste Group makroelemzési osztályának társvezetője. „A következő kérdés az, hogy a hitelminősítők mikor fogják a fundamentumokhoz igazítani a besorolásokat. Számos kelet-közép-európai ország ma már jobb kamatkülönbözetet tud elérni, mint a bajba jutott euróövezeti államok. Arra számítok, hogy több kelet-közép-európai ország esetében is felminősítés következik be, ám nem valószínű, hogy a jövő év eleje előtt ez megtörténne” – jósolja Juraj Kotian.

hitelminősítés FDI működőtőke CDS
Kapcsolódó cikkek