Magyar gazdaság

A high-tech mentheti meg a gazdaságot?

Talán meglepően hangzik, de a szaktárca azzal számol, hogy az idén három-négy milliárd euró értékű külföldi működő tőke áramlik Magyarországra.

Kiváltképpen azért érdekes ez a várakozás, mert a tavalyi eredmény volt a leggyengébb 1995 óta: az érkezett FDI egyenlege 1208 millió euró volt, 286 millióval kevesebb az ugyancsak válság sújtotta 2009. évinél.

Bár a jelek szerint van ok a derűlátásra, a krízis lecsengésével jelentős növekedésnek indult az itt megtermelt nyereség újrabefektetése. A nagy autóipari beruházások ez évre eső befektetései is jelentősek lesznek, s új projektek is indulnak. Jelenleg is több tárgyalás folyik.

Főként észak-európai és amerikai befektetők részéről várhatók projektek a szolgáltató szektorban, illetve a feldolgozóiparban. Érdekesség, hogy az idén határozhatnak az első komplex állami támogatást (EKD) élvező kínai high-tech feldolgozóipari beruházásról is. Elsősorban az élelmiszer-feldolgozóipar és a napelemgyártás területén folynak előkészítő tárgyalások.

A cikk teljes terjedelemben itt olvasható

FDI high-tech beruházás
Kapcsolódó cikkek