BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Meglódult az áremelkedés

A vártnál is gyorsabb ütemű inflációt okoztak az élelmiszer- és energiaárak az első tavaszi hónapban A pesszimistább elemzői várakozásoknál is kedvezőtlenebb lett a márciusi infláció, romlanak a várakozások is.

Márciusban az idei legnagyobb mértékben, 4,5 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak éves alapon, a februárit 1,1 százalékkal haladták meg – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal. Egy hónappal korábban még csak 4,1 százalékos volt a pénzromlás. Főként az élelmiszerek és az üzemanyagok drágulása miatt távolodunk a 3 százalékos inflációs céltól. A kilátásokat a szokásosnál nagyobb bizonytalanság övezi, erre utalt Karvalits Ferenc MNB-alelnök, aki szerint a jelenlegi, 6 százalékos alapkamat szükséges ahhoz, hogy 2012 második felére elérhetővé váljék az árstabilitás.

A szakértői várakozások átlagát 0,3 százalékponttal haladta meg a friss adat. Kondrát Zsolt, az MKB Bank vezető közgazdásza ezért az élelmiszer- és a szabályozott árak alakulását okolta, ám hozzátette: a 2,5 százalékos maginfláció arra utal, hogy dárgulnak a késztermékek is.

A szakértő a többi elemzőnél nagyobb, 4,3 százalékos átlagos áremelkedéssel számol 2011-re. Egyetért azonban a jegybankkal abban, hogy a következő évre elérhető a 3 százalékos infláció. Komoly kockázatot hordoz viszont a kormány strukturális reformprogramja, amelynek eredményeként a közösségi közlekedés és a gyógyszerek felől további 0,5 százalékpontos többletdrágulás érkezhet.

Márciusban az üzemanyagok februárhoz képest 3,4, az egy évvel korábbihoz viszonyítva bő 16 százalékkal kerültek többe. Az élelmiszerek havi alapon 2 százalékkal lettek drágábbak, de ezen belül a cukor ára például majdnem 30, a liszté pedig több mint 10 százalékkal emelkedett meg. A két fontos alapanyag drágulása éves alapon az 50 százalékot is jóval meghaladja.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.