Magyar gazdaság

Átvennék a MÁV-tól a vasútállomásokat az önkormányzatok

Mintegy tucat önkormányzat venné saját kezébe a települési vasútállomás üzemeltetését a magyar Államvasúttól (MÁV). A tervek szerint a leromlott állapotú állomásokat sokkal kellemesebb környezetben fogadhatják, amely hozzájárul a város képének javításához.

„A vasútállomás sokszor az odaérkezők számára az első tapasztalat az adott városról, községről“ – mondta Gyenes Levente, Gyömrő polgármestere, akit csütörtökön válaszottak a Vasutas Települések Országos Szövetségének (VTSZ) elnökévé.

Gyömrőn a közelmúltban a település és a MÁV közösen újította fel a vasútállomást, majd az önkormányzat átvette az üzemeltetést. A polgármester lapunknak elmondta, a pályaudvar karbantartását a szolgáltató egységek bérleti díjából fedezik. Havonta így 200-250 ezer forint bevételre tesznek szert, ebből 150-180 ezer forintot tesz ki a karbantartási munka. Az önkormányzat saját forrásból egy térfigyelő rendszert is kiépített. „A gyömrői állomáson képek lógnak a falon és a mosdóba is tudunk kéztörlőt biztosítani. Ezek egy átlagos magyarországi pályaudvaron mind hiányoznak“ – tette hozzá.

A tervek szerint a 120/A vasútvonal menti települések – egyebek mellett Nagykáta, Újszász, Szolnok – Gyömrőhöz hasonlóan venné saját kézbe a vasútállomás üzemeltetését. Gyenes Levenete szerint ez a MÁV kezdeményezése volt. A vasúttársaság a Resti Kft-vel kötött szerződéséből azonban nem folyta be annyi bevétel, amely elegendő lenne a vidéki állomások korszerűsítésére, karbantartására. (Vagy legalább is nem erre költötték – A szerk.) Gyenes Levente szerint ugyanakkor a településeken lakóknak joguk van a megfelelő színvonalú szolgáltatásokhoz.

A Vasutas Települések Országos Szövetségét (VTSZ) 1994-ben alapították, s elsődlegesen érdekképviseleti tevékenységet folytat, helyi és regionális érdekegyeztető fórumokat működtetnek.  A szövetség célja, hogy erősítse azon települések egymás közötti, valamint a magyar vasutakkal való együttműködésének kialakítását, melyek nagymértékben köszönhették fejlődésüket az elmúlt 150 évben a vasútnak, s a vasút jelenleg is meghatározó tényezője a település arculatának, közlekedésének.

MÁV vasútállomás Gyömrő önkormányzat pályaudvar VTSZ
Kapcsolódó cikkek