Európai Bizottság: Az IMF továbbra is erős intézmény marad
A szóvivő – ahogy fogalmazott – szeretné megnyugtatni a közvéleményt, a sajtót és a befektetőket is, hogy nem kérdés az, hogy azon döntéseket, amelyeket már meghoztak, egyáltalán nem befolyásolja Dominique Strauss-Kahn őrizetbe vétele. Amadeu Altafaj egyértelműen Görögország, Írország és Portugália mentőcsomagjára utalt. Hozzátette, az IMF továbbra is olyan erős intézmény lesz, amilyen mindig volt, a működés a továbbiakban is garantált.
Strauss-Kahnt a hétvégén nemi erőszak kísérletének gyanújával letartóztatták New Yorkban, majd vád alá helyezték. Az IMF vezetőjének ügye tovább növeli a bizonytalanságot a Görögországnak és a súlyos adósságválsággal küszködő többi euróövezeti tagországnak nyújtandó segítség körül.
Brüsszelben hétfőn és kedden euróövezeti, illetve teljes európai uniós pénzügyminiszteri értekezletet tartanak, amelyen egyebek között uniós országoknak az IMF-fel közösen nyújtott hitelekről is szó esik.


