Magyar gazdaság

Görög válság: Trichet megint nem mond igazat?

Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank elnöke hajlamos pont az ellenkezőjét mondani az újságíróknak, mint amit tenni készül. Ennek alapján Görögország adósságát hamarosan átütemezhetik.

Pontosan egy évvel ezelőtt, május 11-én kedden kezdett el az Európai Központi Bank görög állampapírokat vásárolni, hogy megmentse az országot - és az eurózónát - az összeomlástól. Alig négy nappal korábban Jean-Claude Trichet, az EKB elnöke még úgy nyilatkozott: ez a lehetőség szóba sem került.

Valami hasonló helyzet állt most is elő. A görög válság újra tombol, minden valamire való szakértő és médium az átütemezésének szükségességéről beszél. Múlt héten viszont újságírói kérdésekre válaszolva Trichet csak annyit mondott: "ez nincs a lapjaink közt".

Hogy mégis mit lép az EKB, az csak a következő hetekben derül majd ki, de túl sok jó lap nem lehet Trichet kezében. A görög adósság újfent azzal fenyeget, hogy maga alá temeti az országot. A Standard & Poor''s leminősítése is nyilvánvalóvá tette, hogy sem a gazdaság nem pörög annyira, sem a kiadásokat nem sikerült olyan mértékben csökkenteni, amely stabilizálná az állam költségvetését. Márpedig ahhoz, hogy finanszírozni lehessen az adósságok visszafizetését, ezek egyikére feltétlenül szükség van.

A görög gazdaság idén várhatóan 3 százalékkal zsugorodik majd, nem kis mértékben a drákói megszorításoknak köszönhetően. Emiatt viszont az adósságállomány GDP-hez viszonyított aránya folyamatosan nő, tovább emelve a kockázati tényezőket - valamint a CDS-felárat és az állampapírpiaci hozamokat.

Ahhoz, hogy a helyzet konszolidálódjon, Görögország első körben újabb 25 milliárd euró értékben kap segélyt az IMF-től és az Európai Központi Banktól. A következő lépés lehet a már meglévő segélyek visszafizetési határidejének meghosszabbítása.

Csakhogy minél később fizeti vissza Görögország az államadósságát a hitelezőinek, annál többe kerül az eurózóna többi országának a mentőakció, ami ellen érthetően egyre nagyobb a berzenkedés. És még így sem biztos, hogy sikerül elkerülni a kötvények lejáratának átstrukturálását, ami már felér egy kisebb csődeljárással. Ennek fényében igazán kíváncsian várhatjuk, mégis milyen lapok vannak Trichet tarsolyában a következő hetekre.

átstrukturálás Trichet segély csőd Görögország állampapír
Kapcsolódó cikkek