BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Maradt az európai alapkamat

Változatlanul hagyta az Európai Központi Bank (EKB) az irányadó rátáját tegnapi ülésén, de hónapokon belül ismét emelés jöhet.

Az eurózóna alapkamata április 13-a óta 1,25 százalékos, előtte majdnem két évig volt a történelmi mélypontnak megfelelő egyszázalékos szinten, ezt a válság nyomán megszűnő inflációs nyomás tette lehetővé. A gazdasági visszaesést is igyekezett tompítani az európai jegybank, amely nem konvencionális eszközökkel (kötvényvásárlásokkal) is pumpálta a likviditást a piacokra, habár nem olyan nagyságrendben, mint az amerikai Fed.

Tavaly év közepe óta azonban egyre erősödik a nyersanyagok felől érkező áremelkedés, amely az utóbbi hónapokban megjelent a fogyasztói árakban is. A valutaövezetben bő kétéves csúcsra, 2,8 százalékra emelkedett áprilisra, ez már szignifikánsan magasabb, mint az EKB árstabilitásként meghatározott, 2 százalékos szintje. A kamatdöntést követő kommentárban azonban Jean-Claude Trichet EKB-elnök úgy nyilatkozott, a jelenlegi kamatszintet megfelelőnek tartják az inflációs pályához. Elhangzott azonban az is, hogy szorosan követik a következő hónapokban az áralakulást, ezt az elemzők úgy értelmezik, hogy még nem a következő hónapban, de még akár a nyár folyamán ismét szigorítani készülnek a jegybankárok.

Mivel néhány elemző előzetesen júniusi kamatemeléssel számolt, ezért a Trichet-nyilatkozatot követően hirtelen bő egyszázalékos eséssel reagált az euró a dollárral szemben. Az EKB óvatossága azonban a valutaövezet bajban lévő tagállamai miatt is indokolt. Görögországon, Írországon és Portugálián kívül is van néhány tagállam, amelyiknek jól jön a laza kamatpolitika. A GDP-növekedés a térség átlagában 1,7 százalék körül lehet az idén, és az európai jegybank prognózisa szerint jövőre is alig gyorsul majd. Az infláció viszont 2012-re ismét 2 százalék alá kerülhet.

Kamattartás a briteknél is

A Bank of England is tegnap tartotta kamatmeghatározó ülését, amelyen az EKB-hoz hasonlóan változatlanul hagyták a 0,5 százalékos alapkamatot, ez az előzetes várakozásokkal is egybevág.

A likviditást segítő egyéb eszközökön sem módosítottak a brit jegybankárok.

A likviditást segítő egyéb eszközökön sem módosítottak a brit jegybankárok.-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.