Magyar gazdaság

Nem győzi az egyház az iskolákat

Anyagi gondok miatt a felekezetek sem kapkodnak az iskolákért

Az új törvényi szabályozás megkönnyíti ugyan, hogy a rossz anyagi helyzetű önkormányzatok egyházaknak adják át az iskoláikat, ám több felekezet nem lelkesedik a tervekért, ugyanis a finanszírozási problémák őket is sújtják.

A tavaly nyáron elfogadott törvény értelmében, ha az önkormányzat átad egy oktatási intézményt, nem kell még öt évig állnia a működési különbözetet. A felekezetek ráadásul nagyobb normatívát kapnak az iskolafenntartásra. Mégis, sok helyen ezzel a lehetőséggel sem tudnak élni.

Az intézmények tömeges átvétele legfőképp a megfelelő színvonal biztosításának nehézségei és a finanszírozás bizonytalanságai miatt lenne aggályos – közölte lapunkkal a református egyház kommunikációs szolgálata.

A zsinati tanács ajánlást adott ki, amelyben arra kérték a gyülekezeteket, ne vegyenek át iskolákat, ha kizárólag a mostani, számukra kedvezőbb jogi környezet miatt tudnák vállalni a fenntartást.

Az evangélikus egyház egy öt pontból álló szempontrendszer alapján vizsgálja meg, érdemes-e átvenni egy-egy iskolát. Általános iskolánál háromszáz, középiskolánál pedig hatszáz főben határozzák meg azt a létszámot, amelytől biztosított a gazdaságosság.

gyülekezet törvény fenntartás egyház finanszírozás
Kapcsolódó cikkek