Magyar gazdaság

Csiba Gábor: Az egészségügyet a betegek türelme tartja fenn

A Semmelweis-terv alapos munka, de hibája, hogy az összeállításában elméleti szakemberek, főként a Semmelweis Egyetem munkatársai vettek részt, így egyfajta nézőpontot tükröz - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület elnöke. Csiba Gábor beszélt arról is, hogy az egészségügyi ellátórendszert a várólistás betegek türelme, a dolgozók alacsony bére és a beszállítók megértése tarja fent.

Nagyon átfogó és alapos munka a Semmelweis-terv, amelynek minden sorával egyetértek - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület elnöke, aki azonban hozzátette: vannak a koncepciónak hibái is.

Csiba Gábor szerint egy-két ötletet megfogadhatott volna a kormány, például a gyógyszer-finanszírozással kapcsolatban, mert akkor jobban érvényesülne az elv, hogy kevesebb támogatásból ugyan, de mindenki megkapná a gyógyszerét, és nem jelentene terhet a lakosságnak.

Az elnök hibának rója fel azt is, hogy a koncepciót összeállítók és a benne résztvevő szakértők többsége elméleti szakember, ráadásul a budapesti Semmelweis Egyetemhez kötődnek. Ez egy szemüvegen való kitekintést jelent - fogalmazott Csiba Gábor.

Ha szélesebb körből merítettek volna szakértőket, és több gyakorlati ember vett volna részt a koncepció kidolgozásában, akkor egy olyan anyag készült volna el, amely nagyobb elfogadottságot hozott volna magával - emelte ki.

Negyven milliárd forint, vagyis egyhavi finanszírozási összeg hiányzik a kórházak életéből, ebből pedig az következik, hogy az intézményeknél folyamatos az eladósodottság. Márpedig nem lehet reformot végrehajtani úgy, hogy legalább ezt az összeget nem teszik vissza a rendszerbe, mert pénz kell az átalakításhoz - mondta Csiba Gábor.

Úgy véli, az ellátórendszert a dolgozók bére, a várólistás betegek türelme és a beszállítók megértése tartja fenn.

gyógyszer Csiba Gábor orbán-kormány szakértő egészségügy finanszírozás
Kapcsolódó cikkek