A Taylor, Bean & Whitaker Mortgage Corp. (TBW) 2008-ban, a pénzügyi válság kezdetekor omlott össze és csődjéhez a TBW-t felügyelő tröszt és a cég egyik leánya szerint az auditáló Deloitte is hozzájárult. A könyvvizsgáló 2001 és 2008 között minden évben megfelelőnek minősítette a TBW pénzügyeit, ezért a pert indító két cég összesen 7,6 milliárd dollárt követel a konszerntől.
A Reuters emlékeztet arra, hogy Lee Farkast, a TBW volt igazgatóját áprilisban harminc év börtönre ítélték, miután bebizonyosodott, hogy ő szervezte meg az amerikai történelem egyik legnagyobb banki csalását. A 2,9 milliárd dollár értékű csalás az egyik legnagyobb amerikai bank, a Colonial csődjéhez vezetett. Farkas egyrészt ide-oda mozgatta a pénzeket a Colonial számláin, másrészt olyan jelzáloghitelek adott el, amelyek nem léteztek, értéktelenek voltak vagy pedig már korábban értékesítették azokat.
A per egyik kezdeményezője, az Ocala Funding az iratokban azt állítja, hogy a Deloitte elfogadta a cég menedzsmentjének állításait, annak ellenére, hogy azok nyilvánvaló ellentmondásban álltak a Deloitte birtokában lévő dokumentumokkal.
A per időzítése érdekes, hiszen éppen ma szivárgott ki, hogy az EU jelentős szigorításokat tervez az auditorok működését illetően, azért, hogy felszámolja az összeférhetetlenséget az auditori és az adótanácsadói tevékenység között.