Magyar gazdaság

Ön érzi? - 8,3 százalékkal magasabb a nettónk

A családi kedvezményeket is figyelembe véve az első féléves nettó átlagkereset 8,3 százalékkal, a reálkereset pedig 4,0 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.

A keresetek reálértékének legnagyobb növekedése a sokgyerekes családoknál következett be. A kétgyerekes szülők nettó keresete 13,8 a háromgyerekeseké 22 százalékkal nőtt az első félévben, s ezzel a reálkereset 9,3, illetve 17,2 százalékkal emelkedett. A gyermektelen családokban a 4,7 százalékos bérnövekedés is 0,6 százalékkal emelte a reálkeresetet az első félévben. A nettó átlagkereset az év első hét hónapjában 140.100 forint volt, 5,5 százalékkal több, mint a tavalyi év azonos  időszakában. 

A fogyasztói árak a január-augusztusi időszak átlagában 3,9 százalékkal voltak magasabbak, mint 2010 első nyolc hónapjában.

A foglalkoztatottak száma  az idén május-július átlagában 1,1 százalékkal volt több, mint egy évvel korábban, a munkanélküliségi ráta 10,9 százalékos volt, 0,2 százalékponttal alacsonyabb, mint tavaly ugyanakkor. Az intézményi munkaügyi statisztika legfrissebb létszámadatai szerint a 2011 január-júliusi időszak átlagában 2 millió 684 ezren álltak alkalmazásban a nemzetgazdaságban, ugyanannyian - 0,1 százalékkal többen, mint egy évvel korábban. A foglalkoztatási arány (56,1%) 0,6 százalékponttal magasabb, mint a 2010. május-júliusi. A foglalkoztatottság növekedését teljes egészében a férfiak foglalkoztatási mutatóinak kedvezőbbé válása eredményezte. A foglalkoztatottság a férfiak esetében 61,6 százalékos, a nők körében 50,7 százalékos volt.

Az első hét hónap átlagát tekintve a nemzetgazdaság egyes területeit ellentétes irányú folyamatok jellemezték, mivel a legalább 5 fős vállalkozásoknál alkalmazottak létszáma (1 millió 846 ezer fő) 2,0százalékkal emelkedett, miközben a költségvetésben dolgozóké (733 ezer fő) 4,7 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, túlnyomórészt a közfoglalkoztatási rendszer átalakítása miatt. A közfoglalkoztatás nélkül számolt 679 ezer fős létszám a költségvetési szektorban 1 százalékkal alacsonyabb a 2010. január-júliusihoz képest. 

A KSH kimutatása szerint a május-júliusi időszak során a munkanélküliek száma és aránya  a 15-64 éves korcsoportot tekintve - 463 ezer főt, illetve 10,9 százalékot tett ki. A munkanélküliek száma 4 ezer fővel, a munkanélküliségi ráta 0,2 százalékponttal mérséklődött az egy évvel korábbihoz képest. A minden negyedik fiatalt érintette, míg a 25-54 évesek esetében minden tizedik személyt. A munkanélküliek fele legalább egy éve keresett állást, a munkanélküliség átlagos időtartama valamivel több mint másfél év volt.

Az idén az első hét hónapban a bruttó átlagkereset - a számviteli nyilvántartások alapján - 211.200 forint volt, ami 4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az átlagos havi nettó kereset 140.100 forintot tett ki, 5,5 százalékkal többet, mint a 2010. január-júliusi. A versenyszférában 143.300 forint, a költségvetésben 133.900 forint volt a havi nettó kereset. A versenyszférában és a nonprofit szférában 7,5 százalék körüli növekedés következett be, a költségvetés területén ugyanakkor alig változtak a nettó keresetek. 

A költségvetési szférában alkalmazottak a 2011. évi adó- és járulékváltozások ellentételezése céljából a keresetbe nem tartozó kompenzációban részesültek. A juttatás mértéke havi átlagban 5.300 forintot tett ki, és a teljes munkaidőben foglalkoztatottak 43 százalékát érintette. 

nettó KSH kereset reálkereset fizetés
Kapcsolódó cikkek