Mit művelnek a mentőalappal? - Nem kaphat banki jogkört
Az EFSF felhasználható hitelkerete 440 milliárd euró, ennek egyelőre csupán tíz százaléka foglalt Regling szerint. Mint mondta, a fennmaradó kilencven százalékból jelentős összeg megy majd el Görögországra, de még így is marad elég forrás az alap új feladatainak ellátására, így például a bajban lévő euróövezeti tagok állampapírjainak vásárlására – ezen a piacon eddig az EKB interveniált
A helléneknél időközben egyre többen csatlakoznak a hét elején indult sztrájkhullámhoz: mától leáll a légi forgalom is, és az állami hivatalok sem nyitnak ki. A szakszervezetek így gyakorolnak nyomást a parlamenti képviselőkre, akik holnap szavaznak az EU–IMF–EKB által diktált újabb megszorításokról. Az állam refinanszírozási költségei eközben tovább emelkednek – a tegnapi kincstárjegy-aukción enyhén nőttek a hozamok szeptemberhez képest –, a munkanélküliség pedig 16,5 százalékra ugrott a tegnap közölt adatok szerint.
Egy éve 12 százalék volt ez a mutató. Kedvezőtlen hír az is, hogy a megszorítások miatt lefelé módosította növekedési kilátásait a szintén sztrájkhullám előtt álló Portugália: a kormány hétfő este közölt költségvetési tervezete szerint a GDP az idén 1,9, 2012-ben pedig már 2,8 százalékkal zsugorodik a szigorú megszorítások miatt. Utóbbi több évtizedes negatív rekordnak számít. A költségvetési hiány a tavalyi 9,5 százalék után az idén 5,9, jövőre pedig 4,5 százalék lehet.


