Magyar gazdaság

Semmit nem javult a helyzet, nőtt az adóhiány - Íme, a toplista

A feketelista.hu elkészítette az adóhatósági adatok alapján elkészítette azon cégek listáját, amelyeknek adóhiánya egyenként meghaladja a 100 millió forintot 2011-ben.

Az összegzés 458 cégnevet tartalmaz, huszoneggyel kevesebbet, mint egy évvel ezelőtt. Az adófizetési morál egy év alatt azonban mit sem változott, ezt bizonyítja, hogy e cégek együttes adóhiányának összege viszont most 142,5 milliárd forintra rúg, azaz körülbelül ötmilliárddal több, mint egy évvel korábban volt.

Ez az adat nem a nyilvántartott teljes adótartozásról szól (annak összege már meghaladja a 2200 milliárd forintot), hanem azokról a hiányokról, be nem fizetett vagy be sem vallott adókról, amelyekre az ellenőrök vizsgálata derít fényt. Az összesítés szerint tizenkilenc cég egyenkénti adóhiánya meghaladja az egymilliárd forintot is. Az élen szereplő miskolci DAM 2004 Kft. pedig 6,728 milliárdos hiányával – az 1998 óta vezetett adatbázisban – minden eddigi összeget felülmúl.

Az adóhiányos cégekről készült legújabb összegzésben szereplő cégek túlnyomó többsége a kereskedelemben és a szolgáltatás területén működik, szinte valamennyi korlátolt felelősségű társaság formájában. Jellemzően mindössze 13 részvénytársaság neve olvasható az adatsorban, miközben 17 betéti társaság szerepel.

Budapesten leplezték le ugyan az adóhiányos cégeknek csaknem a felét, ám a többi nagyváros sem dicsekedhet. Miskolcon például kilenc, Győrben hat, Debrecenben öt, Szegeden és Pécsett pedig négy-négy társaság akadt fenn az ellenőrzésen. A kisebb települések „százmilliósainak” listáját böngészve pedig kíváncsiak lehetünk, hogyan halmozódott fel például a viszneki BEREK-MIX 2002 Termeltető, Gyártó és Szolgáltató Kft.-nél csaknem félmilliárdos adóhiány.


 

adóellenőr toplista adóhatóság feketelista adóhiány dam 2004
Kapcsolódó cikkek