BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A hungarikumokról is szavaztak a parlamentben

Schmitt Pál lemondása teljesen felborította a parlament hétfői munkáját, így csak az esti órákban kerülhetett sor több fontos szavazásra. Az élet nem állt meg, már az este dönthettek a képviselők a helyi adókról szóló törvény átírásáról.

A fideszes Kósa Lajos és Dancsó József eredetileg arról szólt volna, hogy az egészségügyi intézményeknek ne kelljen ingatlanadót fizetniük – ez tízmilliós nagyságrendű bevételkiesést jelentene az önkormányzatoknak, de ugyanez ottmaradna a kórházaknál. Még fontosabb lett a javaslat azzal a módosítással, amelyet a szintén fideszes Riz Levente nyújtott be: eszerint a Liszt Ferenc Repülőtér után is meg kellene fizetni a 2,25 milliárdos telekadót.

Szavazhattak a lakossági devizaeladósodás elleni kormányzati lépésekről is, ám csalódnia kell annak, aki nagy mentőakciót remél ettől a döntéstől. A háromoldalas javaslat ugyanis csupán felhatalmazza a kormányt, hogy lépjen ebben az ügyben a nyár utolsó napjáig. Elfogadhatják a hungarikumtörvényt is. A nap hátralévő részében megindul a hulladékgazdálkodási törvény módosításának vitája, és újra téma lesz az új, szigorúbb, az ellenzéknek kevesebb teret engedő házszabály.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.