Magyar gazdaság

Merkelnek a Sarkozy-bumeránggal kell szembenéznie

A francia elnökválasztás első fordulóját igen eltérően értékelik Berlinben - írja keddi számában a Handelsblatt, a német üzleti körök lapja.

A várakozásoknak megfelelően fellelkesült az SPD a szocialista François Hollande sikerétől, ám Angela Merkel szövetségi kancellár (CDU) számára a helyzet bonyolult. Ugyanis szokatlanul gyakran állt ki Nicolas Sarkozy elnök mellett, aki szövetségese az euróválságban. A szövetségi kormánynak most arra kell felkészülnie, hogy esetleg Hollande lesz a  francia elnök a május 6-án tartandó második forduló után. Georg Streiter, a kormány szóvivőjének helyettese a Handelsblattnak nyilatkozva hangsúlyozta: "a szövetségi kancellár továbbra is Sarkozyt támogatja."

Ám Guido Westerwelle külügyminiszter (FDP) diplomatikusabban nyilatkozott: "nagy érdeklődéssel" szólt a francia választásról és arról, hogy "respektálja" a francia választók döntését. A Handelsblatt szerint Merkel számára bumerángként hathat, hogy Sarkozy az érzékeny kudarca után most a szélső jobbot akarja megnyerni magának. Ugyanis csak az ő szavazataikkal tudja magának biztosítani a május 6-án tartandó második fordulóban a második elnöki ciklusát.

Sigmar Gabriel, az SPD elnöke és Volker Beck, a Zöldek frakcióvezetője máris óva intette a szövetségi kormányt attól, hogy támogassa Sarkozyt a szélsőjobboldali táborból származó voksokért folyó versengésben. "Nem szabad a szélsőjobboldaliakkal közös ügyet szolgálni, még titokban sem – figyelmeztetett Gabriel Kielben, aki Hollande sikere nyomán a szociáldemokraták és a szocialisták új lendületét látja Európában. 

szélsőjobboldal Sarkozy Merkel elnökválasztás
Kapcsolódó cikkek