Nem a német-francia tengely határozza majd meg az EU-t?
Hollande szerint a német kancellár "nem mondta azt, hogy "soha". Azt mondja: " Nem azonnal" - hangoztatta az új francia elnöke a France 2 tévének nyilatkozva.
Kritikusan nyilatkozott viszont arról a képről, amely szerint Németország és Franciaország együttesen "erős motor", amely egyedül képes Európát ösztönözni.
"Egyetlen motor? Nem hiszem, hogy ez a helyes megközelítés" - hangoztatta Hollande. "Szükségünk van Franciaország és Németország olyan barátságára, amely másokat is magához vonzhat. Nem szabad ugyanis a többieket kizárni."
A Handelsblatt szerint Hollande ezzel nyilvánvalóan azokra a szemrehányásokra játszik rá, amelyek elődje, Sarkozy hivatali idején mutatkozik. A volt francia elnök május 6-án bekövetkezett választási veresége idejéig ugyanis ismételten bírálat érte a "Merkozy" pár dominanciáját az EU-politikában. A német üzleti lap szerint Merkel és Sarkozy az úgynevezett eurókötvényekről szóló vitát is elnyomták, amelyet Hollande most fel akar éleszteni.


