Magyar gazdaság

Oszkó: Ha eltüsszentem magam, azt is bejelentkezésnek hiszik

Bajnai Gordon nem rágódhat hosszan azon, hogy élére áll-e egy ellenzéki koalíciónak – mondta Oszkó Péter az m1 műsorában nyilatkozva

A volt pénzügyminiszter szerint az ellenzéknek meg kell értenie: nem lehet azzal indulni a 2014-es választásokon, hogy minél többen utálják majd a Fideszt, annál többen szavaznak ránk. Az emberek jelentős része nem az aktuális politikai elitben gondolkodik – jelentette ki Oszkó Péter volt pénzügyminiszter az m1 Ma reggel című műsorában.

Leszögezte: ez nem a Haza és a Haladásnak való útnyitás, de – mint megfogalmazta - ha nyilvános helyen eltüsszenti magát, már azt is sokan bejelentkezésnek vélik. Mint mondta, sem ilyen, sem olyan irányba nem befolyásolja Bajnai Gordont, pusztán azt állítja, hogy nem lehet hosszan rágódni egy olyan stratégiai kérdésen, élére áll-e egy esetleges ellenzéki koalíciónak. Hangsúlyozta: nem ambicionálja, hogy a Haza és Haladás hirtelen politikai alakulattá formálódjon, és nem tervez politikai szerepet vállalni a következő választásokon.

A volt miniszter szerint nem megengedhető, hogy huzamosabb ideig a választók 20-30 százaléka döntsön, miközben 70 százalék megcsömörlött a politikától.

haza és haladás Bajnai választás Oszkó ellenzék
Kapcsolódó cikkek