BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A benzin árának csökkenése miatt lassulhatott az infláció

Az üzemanyagárak csökkenése és a belépő bázishatások miatt valószínűleg jelentősen lassult az éves szintű magyarországi infláció üteme novemberben - jósolták a keddi adatismertetés előtt londoni elemzők.

A nagy citybeli házak felzárkózó piacokra szakosodott közgazdászai meglehetősen széles sávban mozgó előrejelzéseket adtak, de a legborúlátóbb prognózisban is 5,6 százalékra csökkenő tizenkét havi infláció szerepel novemberre az egy hónappal korábban mért 6 százalék után.

Az előrejelzési sáv derűlátóbb oldalán vannak a 4cast nevű vezető londoni pénzügyi-gazdasági tanácsadó csoport elemzői, akik hétfői becslésükben 5,3 százalékig lassuló novemberi éves inflációt valószínűsítettek.

A ház szerint a várt lassulás fő tényezője az üzemanyagárak alakulása. A cég elemzőinek saját számításai szerint az üzemanyagok önmagukban 0,35 százalékponttal csökkenthették az éves inflációs rátát a múlt hónapban.

A 4cast elemzői szerint "a nagy kérdőjel" az élelmiszerkomponens, különös tekintettel arra, hogy november hagyományosan igen volatilis hónap az élelmiszerárak szempontjából. A 4cast elemzői arra számítanak, hogy a múlt hónapban folytatódott a gyenge nyári terméshozamokból eredő ársokk átszűrődése. Ugyanakkor a ház szerint az is tény, hogy az élelmiszerárak az előző két hónapban meglehetősen tompított mértékben reagáltak e sokkhatásra, így a 4cast szakértői nem várják a feldolgozatlan élelmiszerek jelentősebb árkiugrását.

Ugyancsak 5,3 százalékos éves inflációt jósoltak novemberre a JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének felzárkózó gazdaságokkal foglalkozó szakértői. Előrejelzésük szerint az általuk várt jelentős inflációs lassulás fő tényezője az erőteljes éves bázishatás, amelyet egyes dohány- és alkoholfélék jövedéki adójának múlt novemberi emelése okozott.

A JP Morgan londoni elemzői is a fő lassító tényezők közé sorolták emellett az üzemanyagárakat. A ház számításai szerint az üzemanyagok ára tavaly novemberben 3,4 százalékkal emelkedett, a múlt hónapban viszont csaknem 4 százalékkal csökkent.

A cég elemzői szerint jóllehet az élelmiszerárak valószínűleg a szezonális átlagot meghaladó mértékben emelkedtek novemberben, ebben a komponensben is erőteljes bázishatások léptek be, és ez jó eséllyel stabilizálta az élelmiszer-árinflációt.

A Goldman Sachs (GS) globális bankcsoport londoni befektetési részlegének elemzői óvatosabb előrejelzést adtak: becslésük szerint 5,7 százalékig csökkenhetett novemberben a tizenkét havi magyarországi infláció. A ház londoni szakértői elismerték, hogy ez a prognózis meghaladja a citybeli konszenzust, várakozásuk szerint azonban az élelmiszer-árinfláció csak kis mértékben csökkent.

A cég távlati prognózisa szerint ugyanakkor a magyarországi infláció a későbbiekben már "láthatóbb" ütemben lassulhat, ahogy az idei közvetett adóemelések kiesnek a fogyasztói árindexből. Emellett a stabilizálódó élelmiszerárak, az olajárak csökkenése, a magyar gazdaságban érvényesülő negatív kibocsátási rés és a folyamatosan gyenge hazai kereslet is hozzájárul majd az infláció későbbi lassulásához - jósolták a Goldman Sachs londoni elemzői

A ház szakértői szerint ebben az inflációs környezetben nem sok oka lesz a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) arra, hogy 2014 előtt emelje alapkamatát.

A GS elemzői közölték: jelenlegi előrejelzésük az, hogy az MNB további 0,75 százalékponttal csökkenti alapkamatát a jelenlegi 6,00 százalékról, feltéve, hogy ezt a forintárfolyam és a kötvényhozamok lehetővé teszik. A Goldman Sachs londoni szakértői szerint ugyanakkor az MNB élén esedékes jövő évi váltás "bonyolítja a kamatkilátásokat".

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.