Magyar gazdaság

Elmarad az élelmiszerár-robbanás

Továbbra sem áll meg az élelmiszerek áremelkedése, de lassú, folyamatos drágulásra lehet számítani a nagyarányú megugrás helyett. A következő aratásig enyhülésre nem lehet számítani.

Nem épült be teljes mértékben a növényi termékek megnövekedett ára a malomipar és a húsipar termékeinek árába, így a két ágazat egyre erősebb satu közé szorul.

Az erőteljes piaci verseny dacára a megnövekedett önköltség lenyelése nehezen tartható tovább, így a legtöbb szereplő óvatos emelésre kényszerül a közeljövőben. A ellenállása, és a konkurencia nyomása miatt azonban a korábban prognosztizált drasztikus áremelés elmaradni látszik.

„Miközben drága a búza, a liszt ára csökkent, amely meglehetősen nehéz helyzetbe hozza a malomipart” – nyilatkozta a Világgazdaságnak Pótsa Zsófia. A Magyar Gabonafeldolgozók, Takarmánygyártók és -Kereskedők Szövetségének főtitkára lapunknak kifejtette: amellett, hogy nagyon erős versenyhelyzet van a piacon, jelen van Magyarországon az olcsó szlovák és román importliszt is. Az látszólagos árletörésének egyik oka Pótsa Zsófia szerint a feketekereskedelem lehet, ugyanakkor a főtitkár nem kívánt becslésekbe bocsátkozni az áfamentes áru arányáról.

A főtitkár kijelentette: „ha a lisztnél marad a jelenlegi árszint, a malomipar komoly gondban lesz, hiszen a korábbi szerény nyereség mára elolvadt. A búzaár csökkenésére nem látok lehetőséget az új termésig, a lisztár esetében szükséges lenne az áremelés, ám az erős verseny miatt ezt csak nehezen tudják meglépni a malmok.”

Hasonlóan érvel a Hússzövetség elnöke is. „Az alapanyagul szolgáló gabonafélék termelői áraiban a következő aratásig, vagy legalább annak biztonságos előrejelzéséig komoly változást nem várok. Mivel nincs olyan tényező, amely kimozdítaná az árakat valamelyik irányba, ezért magas árszinten történő stabilizálódás valószínű az elkövetkezendő hónapokban” – nyilatkozta a Világgazdaságnak Éder Tamás.

Hozzátette: „ettől azonban elkülönül az élelmiszerek átadási és fogyasztói ára, mivel itt még nem ment végbe teljes mértékben a korábbi drasztikus költségnövekedés beépülése. Jól példázza ezt a húsipar válsága, de más ágazatok is okozhatnak meglepetéseket” – fogalmazott lapunknak Éder, aki szerint ezért a piacon még megmaradó hazai húsipari szereplők az elkövetkezendő hónapokban emelni próbálnak az áraikon.

A Hússzövetség elnöke ugyanakkor hangsúlyozta: „szolid, folyamatos, az általános inflációt némileg meghaladó élelmiszer áremelkedés valószínűsíthető az elkövetkező fél évben, de az egyesek által korábban jelzett drasztikus árrobbanás nem várható a közeljövőben.”

hússzövetség gabonafeldolgozók agrár
Kapcsolódó cikkek