A Világgazdaság által megkérdezett 10 elemző prognózisának mediánja szerint a gazdaság stagnálhat 2013-ban, és többen azt gondolják, hogy nem lábalunk ki a recesszióból. A legoptimistább elemző 0,4 százalékos növekedést vár, míg a kormány 0,9 százalékos GDP-bővülést prognosztizál.
„A magyar gazdaság várhatóan továbbra is zsugorodni fog” – mondta lapunknak Török Zoltán. A Raiffeisen Bank vezető közgazdásza szerint a Mercedes-, az Audi- és a General Motors-beruházások nem lesznek elegendőek ahhoz, hogy kilábaljunk a recesszióból.
„Úgy tűnik, hogy a külső kereslet gyenge lesz, miközben a gazdasági szerkezetben semmiféle változást nem tapasztalhatunk” – vélekedik Török Zoltán. Szerinte csak a feldolgozóipari export tudja segíteni a növekedést, ám a belső kereslet visszaesést mutat.
Hasonlóan látja Bebesy Dániel is. „Minden bizonnyal továbbra is nyomott marad a növekedés Magyarországon az elkövetkező években, elsősorban az adósságleépítés miatt” – mondta a Világgazdaságnak a Budapest Alapkezelő portfolió-menedzsere. „A gazdaság összes szektora, a lakosság, a vállalatok és az állam párhuzamosan próbál adósságot leépíteni. A mérlegkiigazítás, ami a fogyasztás és beruházás kárára történő megtakarítást jelent, növekedési áldozattal jár” – magyarázta. Bebesy szerint a folyamat negatív hatását tovább súlyosbítja a kormány sok esetben kiszámíthatatlan gazdaságpolitikája.
„Ha Magyarország kikerül a túlzottdeficit-eljárás alól, akkor a választások előtt akár költekezésbe is kezdhet a kormány” – mondta Bebesy Dániel. A Budapest Alapkezelő portfolió-menedzsere szerint azonban a fogyasztás kismértékű emelkedése sem segítené jelentősen a gazdaság növekedését. „Európában sem lesz érdemi gazdasági bővülés jövőre. Az Európai Központi Bank is folyamatosan rontja az előrejelzését, és egyre mélyebb recessziót vár” – emelte ki Bebesy.
A lefagyott gazdaság ellenére várhatóan az IMF-fel sem változik a hűvös viszony. „Magyarország nem fog megállapodni az IMF-fel egy hitelkeretről 2013-ban sem” – véli Török Zoltán. Szerinte annyira nem lesz rossz a külső környezet, hogy a kormány megegyezzen a valutaalappal. „Gazdaságpolitikai fordulatra lenne szükség ahhoz, hogy együttműködés legyen az IMF-fel. Ugyanakkor várhatóan az IMF nélkül sem lesz gond a finanszírozással” – jegyezte meg.
„Ha a jelenlegi globális környezet fennmarad, akkor a magyar kormány tudja finanszírozni az államadósságot, így – ahogy az a kormányzati kommunikációból is leszűrhető – nem lesz feltétlenül szükség IMF-megállapodásra” – nyilatkozta a Világgazdaságnak Tardos Gergely. Az OTP Bank vezető közgazdásza úgy véli, ha szükségessé válna a megállapodás, mert a kockázati étvágy csökkenése miatt erősödnek a finanszírozással kapcsolatos kockázatok és érdemben gyengül az árfolyam, akkor a kormány várhatóan megköti a megállapodást.
„A 2013-as évben is csak akkor számítunk IMF-megállapodásra, ha nagyon elromlana a nemzetközi hangulat, egyébként a megállapodás esélye gyakorlatilag nulla” – válaszolta a Világgazdaságnak Árokszállási Zoltán. Az Erste Bank elemzője kiemelte: mivel az állam várhatóan ki fog merészkedni a nemzetközi piacokra az első negyedévben devizakötvény-kibocsátással, ez akár tovább javíthatja a magyar eszközök iránti bizalmat, ha addig nem romlik a nemzetközi hangulat. Bebesy Dániel pedig azt gondolja, hogy „egy évvel, vagy pár hónappal a választások előtt a kormány már nem fog megállapodni az IMF-fel”.
Bebesy Dániel szerint továbbra is hitelszűke jellemezheti a gazdaságot. „A Magyar Nemzeti Bank is csak 2015-ben várja a hitelezés mérsékelt beindulását, ami nem is csoda, hiszen fennmarad a bankadó, és többletterhet jelent a tranzakciós illeték is” – magyarázta. Németh Dávid, az ING Bank közgazdásza szerint is alacsony maradhat a banki hitelezés, és a lakosság reálbére sem alakul túl kedvezően.
Nem mindenki várja azonban a gazdaság további zsugorodását. „A gazdaság lassan lábalhat ki a recesszióból, így csak lassú növekedésre számítunk” – válaszolta a Világgazdaságnak Suppan Gergely. A TakarékBank elemzője szerint a nettó export a gyenge külső kereslet ellenére stabilan járulhat hozzá a növekedéshez az autóipari kapacitások fokozatos bővülésének köszönhetően.
A mezőgazdaság segíthet jövőre
Több elemző szerint az idei gyenge mezőgazdasági teljesítmény miatt 2013-ban jobban szerepelhet a szektor. Ugyanakkor a mezőgazdaság teljesítménye nagyon kiszámíthatatlan, mert nem lehet tudni, hogy milyen lesz az időjárás. „A 2012-es igen gyenge gazdasági teljesítmény nagymértékben az aszálynak köszönhető, így ennél nem várunk kedvezőtlenebb évet a mezőgazdaságban” – mondta Suppan Gergely. Az ideinél jobb időjárás viszont nagyobb gazdasági növekedést eredményezhet. Németh Dávid azt emelte ki, hogy az idei alacsony mezőgazdasági teljesítmény statisztikailag segíthet jövőre.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.