BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megszólalt a galamb: Tovább fogjuk vágni a kamatot

Cinkotai János arra utalt, hogy további kamatvágásokat hajthat végre a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa. A jegybankár a HírTV-nek adott interjújában hangsúlyozta: 2014-ben elérhető a 3 százalékos inflációs cél.

A jelenleginél lényegesen alacsonyabb alapkamat is várható – jelentette ki a Hír Televízióban vasárnap este a Monetáris Tanács külső tagja. Cinkotai János a tanács leginkább „galamb” szemléletű, vagyis az alacsony kamatpolitikát pártoló tagja. Ő voksolt a legtöbbször kamatvágásra a négy új, külső tag közül a kinevezésük óta.

Cinkotai János szerint nincs inflációs veszély Magyarországon annak ellenére, hogy a pénzromlás üteme jelenleg a Magyar Nemzeti Bank 3 százalékos céljának duplája. Az MNB belső tagjai, Simor András és a két alelnök, ezt azonban másképp látják, és nem támogatták az elmúlt négy ülésen a külső tagok által szorgalmazott kamatvágást.

Októberben a negyedik egymást követő hónapban csökkenhetett az irányadó kamatszint 25 bázisponttal a külső tagok szavazatai alapján. Jelenleg 6 százalékos a jegybanki alapkamat.

Cinkotai szerint 2014-ben elérhető az inflációs cél. Jelenleg egyszeri hatások tolják felfelé az áremelkedés ütemét. Ilyen tényezőknek nevezte az adóemeléseket és a rossz mezőgazdasági teljesítményt. A jegybankár úgy látja, hogy az EU/IMF-megállapodással nagyobb tere lenne az MNB-nek a kamat csökkentésére.

Világgazdaság Online-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.