Magyar gazdaság

NGM: 400 milliárdra emelték az Országvédelmi Alap összegét

A kormány tegnap elfogadta, ma pedig benyújtotta a jövő évi költségvetési módosító tervet – mondta el Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium költségvetésért felelős helyettes államtitkára csütörtöki sajtótájékoztatóján a legújabb költségvetési módosító javaslatok kapcsán.

Az intézkedéseknek köszönhetően a hiány biztonsággal 3 százalék alatt lehet és ez komoly esélyt ad arra, hogy kikerüljünk a túlzottdeficit-eljárás alól, erre leghamarabb jövő tavasszal van esély. Jövő évben a kormány 2,7 százalékos hiánycéllal számol. Mint Varga Mihály ma elmondta, hogy 3 egymást követő évben 3 százalék alatt kell lennie a hiánynak ahhoz, hogy kikerüljünk a túlzottdeficit-eljárás alól. Az Országvédelmi Alap mintegy 400 milliárd forintos összegű, ami az esetleges rosszabb makrogazdasági folyamatokra nyújt fedezetet.

2011-ben szufficitet mutatott a magyar államháztartás egyenlege, de az egyszeri tételektől megtisztítva is 2,43 százalék volt a deficit – mondta kérdésre válaszolva.

Az energiaárak csökkentésével kapcsolatban hangsúlyozta: a lakosság kiadásai csökkennek, fogyasztásra több marad, így stabilizáló hatása is lehet az intézkedésnek. Ez a lépés nem rontja a költségvetési egyenleget, és a végleges hatások pozitívak lehetnek – mondta Banai.

hiány túlzott deficit Banai
Kapcsolódó cikkek