Több mint ezer önkormányzatot szüntet meg Portugália
Ezzel életbe lépett a közigazgatási reform, ugyanakkor többen arra figyelmeztették a kormányt, hogy problémák merülhetnek fel az őszi önkormányzati választásokon.
A tavaly novemberben a parlament által jóváhagyott törvény azt irányozta elő, hogy a községek számát 1165-tel 3094-re csökkentik. Pedro Passos Coelho jobbközép kormánya arra tett igéretet, hogy a közigazgatás hatékonyabban működik majd és azonnali hatállyal évente legalább tízmillió eurót fognak megtakaritani.
Az érintett községek máris újabb tiltakozó gyüléseket jelentettek be Portugáliában. A polgári kezdeményézések vezetői attól tartanak, hogy a reform fokozza a népesség drámai csökkenését és az iskolák megszűnését. Arra figyelmeztetnek, hogy mindenekelőtt az idősek szenvedik majd meg az orvoselvándorlást, Portugália az EU-tól, az Európai Központi Banktól és az IMF-től több mint 78 milliárd euró összegű segélycsomagban részesül. Ennek fejében a költségvetési hiányt 2012-ben a GDP 5 százalékára kellene leszorítania. 2013-ra már 4,5 százalék van előirányozva.


