Magyar gazdaság

Kaszinózna Ciprus

Válságtervet dolgozott ki a ciprusi elnök arra, hogyan lábalhat ki a szigetország a válságból: Nikosz Anasztiadész többek között a kaszinóüzemeltetés engedélyezésvel és a befektetésekbe visszaforgatott nyereség adómentessé tételével igyekszik életet lehelni a bankválság miatt padlóra került ország gazdaságába.

Egyre vadabb becslések látnak napvilágot azzal kapcsolatban, hogy a ciprusi nagybetétesek befektetésük mekkora részétől vehetnek búcsút. A helyi jegybank közleménye szerint a legnagyobb helyi pénzintézetnél, a Bank of Cyprusnál tartott 100 ezer euró feletti betétek 60 százaléka esik áldozatul a mentőcsomagnak.

A határérték feletti összeg 37,5 százalékáért cserébe a betéttulajdonosok jelenleg forgalomképtelen részvényeket kapnak a banktól, a pénzintézet tőkeemelésének keretében. A betétek további 22,5 százalékát befagyasztják, ennek sorsáról majd az általános pénzügyi rendezés keretében döntenek néhány hónapon belül.

Az egy héttel korábban született megállapodás értelmében a Bank of Cyprusnál vannak már a második számú ciprusi bank, a Laiki ügyfelei is. A vagyondézsma már ismert elemei 11 milliárd eurónyi betétrészt sújthatnak az első becslések szerint, a nemzetközi hitelezők által elvárt önrész 5,8 milliárd.


A ciprusi bankokban tartott, több tízmilliárdra becsült orosz betétállomány tulajdonosai újabb rossz hírt is kaptak a hétvégén. Igor Suvalov első miniszterelnök-helyettes egy tévéinterjúban világossá tette: az orosz kormánynak nem áll szándékában kisegíteni a Cipruson kárt szenvedett orosz befektetőket. "Rendkívül sajnálatos dolog, ha orosz polgárok is elveszítik a pénzüket, de a kormánynak nem áll szándékában bármit is tenni ez ellen" - idézi az Interfax hírügynökség Suvalov miniszterelnök-helyettes vasárnap esti kijelentését.

Ha valamely állami érdekeltségű orosz nagyvállalatot jelentősebb veszteség érne emiatt, az egyedi alapon külön elbírálás alá eshet - tette hozzá. "Hajlandóak vagyunk konkrét eseteket megvizsgálni, de csak nyilvánosan, transzparens módon és csak itthon, Oroszországban. Ehhez nem szükséges bármiféle segítséget nyújtani Ciprusnak" - mondta Igor Suvalov az interjúban.

A Morgan Stanley befektetési bank kimutatása szerint Ciprus az egyik legnagyobb köztes állomása az Oroszországba irányuló és az onnan kivont tőkének, beleértve a közvetlen külföldi működő tőke befektetéseknek és pénzügyi hiteleknek az egy negyedét is.

Nikosz Anasztiadész elnök közben terveket dolgozott ki a szigetország padlóra küldött gazdaságának fellendítésére. A tizenkét pontos, a tegnap a kormány elé tárt növekedési terv szerint Ciprus a kaszinóüzemeltetés tiltásának feloldásával, illetve a szigetországi befektetésekbe visszaforgatott vállalati nyereségek adómentessé tételével támogatná a újraindítását.

A kormány most "a növekedésre és a növekedés ösztönzésére koncentrál majd" - fogalmazott újságíróknak a ciprusi elnök. Anasztasziadész az újságírók előtt válaszolt azokra a vádakra, hogy az elnök bennfentes információk birtokában jelentős összegű pénzeket menekített ki az országból annak érdekében, hogy elkerülje a mentőcsomag részeként a nagyobb összegű betétekre kivetett veszteségleírást.

Az elnök hangsúlyozta: egy kedden felálló, bírókból álló testület "felhatalmazást kap, hogy kivizsgáljon bármit, ami hozzám, illetve (...) rokonaimhoz kötődik". A bírói tanács ezen kívül azokat az állítólagos kölcsönelengedéseket is vizsgálja majd, amelyeket a három legnagyobb bank az elmúlt öt évben parlamenti képviselőknek, vállalatoknak és helyi önkormányzatoknak adott.

betétadó mentőcsomag bankválság Ciprus
Kapcsolódó cikkek