Magyar gazdaság

Csomagolási hulladékok: Már készül a betétdíjtörvény

Bár már dolgoznak a csomagolási hulladékokhoz kapcsolódó betétdíjtörvény előkészítésén, ebben a ciklusban még nem vezetik be az új jogszabályt – jelentette be a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára szerdán Gödöllőn.

A Szent István Egyetem tudástranszfer központjában tartott, Új utakon a hazai hulladékgazdálkodás című kétnapos konferenciát megnyitó beszédében Illés Zoltán egyebek mellett azt mondta, hogy a tárca kezdeményezésére a betétdíjas rendszer bevezetéséhez a költségvetés körülbelül 10 milliárd forintot biztosítana.

A kötelező betétdíj várhatóan 2016-os bevezetése nem jelent majd többletterhet a piaci szereplők számára, hiszen a vonalkóddal ellátott termékre rakódó forintok visszaváltáskor visszajárnak – hangsúlyozta az államtitkár.

A minisztérium kezdeményezi továbbá, hogy a környezetvédelmi termékdíjból származó bevétel újabb termékkörök bevonásával 2014-től éves szinten 60 milliárd forintról 120 milliárdra nőjön. Az előterjesztésről várhatóan még az idén dönthet a kormány.

A Vidékfejlesztési Minisztérium, az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség (OHÜ) és a gödöllői egyetem szervezésében másodszor megrendezett szakmai konferencia fő célja, hogy a hulladékgazdálkodás jogszabályi környezetéről, az eddigi eredményekről, a tervekről, illetve az ágazatban működő szervezetek, vállalkozások helyzetéről ütköztessék véleményüket a résztvevők – emelte ki beszédében Illés Zoltán.

Közölte: az ágazatot érintő döntések előkészítésénél és meghozatalánál a „tízmillió különböző érdek” közül a többség számára legjobb megoldásokat helyezi előtérbe a tárca.

betétdíj csomagolási hulladék törvény
Kapcsolódó cikkek