Magyar gazdaság

A brókerek női elnököt szeretnének az amerikai jegybank élére

A Wall Streeti bankárok elsöprő többsége azt szeretné, hogy Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke Janet Yellent válassza meg az amerikai jegybank szerepét is betöltő Federal Reserve (Fed) élére – írja a CNBC.


A szakemberek körében végzett felmérés szerint a megkérdezettek 70 százaléka vélekedik úgy, hogy Obama Janet Yellent választja majd ki a pozícióra Ben Bernanke helyére, akinek mandátuma jövő januárban jár majd le. Mindössze 25 százalékos esélyt látnak arra, hogy Larry Summers, Bill Clinton egykori pénzügyminiszter-helyettese legyen a befutó.


Yellen abban a felmérésben is fölényes győzelmet aratott, amikor azt kérdezték a brókerektől, szerintük kit kellene Obanának választania. Minden második megkérdezett szakember Yellent tartotta a legjobb jelöltnek, a második helyen Ben Bernanke végzett, 12,5 százalék szerint őt kellene újraválasztani a Fed élére. Summers kinevezését mindössze 2,5 százalék támogatná.


Janet Yellen jelenleg a Fed alelnökeként dolgozik, jól ismeri a monetáris politikát, és fontos számára a megoldása, ami Obamánál is az elsőrendű kérések között van. Summers elismertsége nemzetközi szinten nagyobb, ő az inflációs kérdések és a pénzpiac szakértője.

VG Online-->

Obama Bernanke Fed Yellen jegybank
Kapcsolódó cikkek