Magyar gazdaság

Varga: Megvédtük a munkahelyeket

Az év elején életbe lépett munkahelyvédelmi akcióterv eredményei a várakozásoknak megfelelően alakultak: eddig 720 ezer munkavállaló foglalkoztatását könnyítette meg, s a munkáltatók költségei a program révén összesen 45 milliárd forinttal csökkentek. Erről Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter beszélt az MTI-nek adott interjúban.

A gazdasági tárca vezetője szerint bizakodásra ad okot, hogy a kedvezményezett munkavállalók száma folyamatosan növekszik, júniusban mintegy 9 ezerrel több fő foglalkoztatását könnyítette meg az akcióterv.

A Nemzetgazdasági Minisztérium rendelkezésére álló júniusi, öthavi bevallást lefedő adatai szerint a legnagyobb kedvezményértéket az 55 év feletti foglalkoztatott munkavállaló utáni adókedvezményeket után kapták a munkáltatók, összesen 22,99 milliárd forintot. Ebben a kategóriában átlagosan 348,2 ezer dolgozó esetében vették igénybe havonta a járulékkedvezményt.

A szakképzettséget nem igénylő munkakörben foglalkoztatottak után 11,99 milliárd forintnyi támogatást igényeltek, 196,7 ezer fős átlagos havi igénybevétel mellett. A 25 éven aluli munkavállalók esetében 6,18 milliárd forintnyi (95,3 ezres átlagos igénybevétel), a kismamák után 2,44 milliárd forintnyi (22,8 ezres átlagos igénybevétel), a pályakezdő fiatalok esetében 894 millió forint (8,1 ezres átlagos igénybevétel), a tartósan álláskeresők esetében pedig 475 millió forint (4,4 ezer fős átlagos igénybevétel havonta) támogatást igényeltek a programban résztvevők.

Varga Mihály kiemelte: a munkahelyvédelmi akcióterv jelentős szerepet tölt be a munkahelymegtartásban. "Válság idején nagyon fontosnak tartjuk, hogy ne szűnjenek meg munkahelyek. Ha ezek mellé új munkahelyek is megszületnek, akkor 2013 mindenképp pozitív év lesz a munkaerőpiacon" - fogalmazott.

Orbán Viktor miniszterelnök 2012 júliusában hirdette meg a kormány munkahelyvédelmi akciótervét, amelynek célja a munkahelyek megőrzése és új munkahelyek teremtése az élő munkára rakódó terhek mérséklése révén. A tízpontos program keretében kiemelt munkavállalói csoportok esetében csökken a szociális hozzájárulási és a szakképzési hozzájárulás.

akcióterv Varga munkahely
Kapcsolódó cikkek