BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Európai uniós támogatással fejlesztett a Hilti Kecskeméten

Az Európai Unió 210 millió forint összegű támogatásával, 715 millió forintot meghaladó fejlesztést hajtott végre kecskeméti telephelyén a Hilti Szerszám Kft.

A cég közleménye szerint a komplex vállalati technológiafejlesztés című pályázati kiíráson elnyert támogatás segítségével új gépek és gyártósorok beszerzése valósult meg.     Az új, korszerű csarnokban az új termékek gyártását modern technológiák alkalmazásával végzi a cég. A fejlesztések eredményeként folyamatosan új termékek születnek, utóbbiak sorozatgyártását a kecskeméti telephelyen végzik.

A Hilti Szerszám Kft. a magas presztízsű Hilti-termékek gyártója, mely erős piaci pozícióval rendelkezik a szerszámgép-gyártás piacán. A cég 100 százalékos tulajdonosa Hilti AG, mely a magyar cég számára is biztosítja a professzionális értékesítési hátteret, a szakmai és technológiai támogatást. A magyarországi leányvállalat 1989-ben érkezett Kecskemétre. Balogh László mérnök, a projekt vezetője az MTI kérdésére elmondta: a kecskeméti leányvállalat 2012-es árbevétele meghaladta a 4 milliárd forintot. A fejlesztés révén mára a foglalkoztatottak létszáma meghaladja a 130 főt. Tájékoztatása szerint a kecskeméti leányvállalat ellátja a magyarországi piacot, de termelésének döntő hányadát exportálja, az anyavállalat hálózatán keresztül értékesíti. Az 1941-ben alapított, az egész világot behálózó Hilti Csoport egy kis családi vállalkozásból jött létre. 

A Hilti Csoport több mint 120 országban van jelen az egész világon. Közel 20 ezer alkalmazottat foglalkoztat. Gyártó üzemek, illetve kutató-fejlesztő központok vannak Európában, Amerikában és Ázsiában. A társaság központi iroda épülete, ahol közel 1500 alkalmazott tevékenykedik, Schaanban található, a Liechtensteini Főhercegségben.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.