3,2 millió magyar szegény vagy kirekesztett, 480 ezer mélyszegénységben él

Magyarországon a 2011-es referenciaévben a teljes népesség 32,4 százalékát, azaz megközelítően 3,2 millió embert érintett a relatív jövedelmi szegénység vagy társadalmi kirekesztettség – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal kutatásából. Legveszélyeztetettebbek a munkanélküliek, akiknek 77,3 százaléka; az egyszülős háztartások, amelyeknek 57,5 százaléka, valamint a három és több gyermeket nevelő családok, amelyeknek közel fele élt a relatív szegénységi küszöb alatt. A lakosság 4,9 százaléka, azaz 481 ezer ember élt olyan háztartásban, amelyet egyszerre érintett a jövedelmi szegénység, az alacsony munkaintenzitás, és a súlyos anyagi nélkülözés. E három szegénységi elem együttes jelenléte mélyszegénységet jelent.

Relatív jövedelmi szegénység

A 2012. évi EU-SILC felvétel alapján Magyarországon a szegénységi ráta az EU-27 átlagánál kisebb mértékben (0,2 százalékkal) romlott az előző évhez képest. A teljes népesség 14,0 százaléka tekinthető relatív jövedelmi szegénynek, azaz 1 millió 379 ezer ember élt olyan háztartásban, ahol a háztartás jövedelme nem érte el relatív szegénységi küszöböt, azaz a medián ekvivalens jövedelem 60 százalékát.

Magyarországon a 2011-es referencia évben a szegénységi küszöb az egyszemélyes háztartásokban éves szinten 796,8 ezer forint volt, ami reálértéken 2,3 százalékkal magasabb, mint az előző évben.

A Laeken-i indikátorokat, azon belül is mindenekelőtt a jövedelmi alapú szegénységi mutatószámokat mind a teljes népességre, mind a fontosabb demográfiai-társadalmi csoportokra is kiszámítják, többségüket nemek szerinti bontásban is közlik. Ennek oka, hogy jelentős eltérést mutatnak az adatok a különböző demográfiai csoportok (nemek, korcsoportok, háztartástípusok), valamint az eltérő munkaerő-piaci helyzetben lévő (foglalkoztatott/ munkanélküli, teljes munkaidős/részmunkaidős, stb.) háztartások vonatkozásában.

1. Relatív szegény: Azon személyek tartoznak a relatív jövedelmi szegények csoportjába, akik olyan háztartásban élnek, ahol a háztartás jövedelme nem éri el a medián ekvivalens jövedelem 60 százalékát (relatív szegénységi küszöb).

2. Súlyosan deprivált: Azok a személyek, akik meghatározott kilenc fogyasztási tétel (lásd módszertan) közül legalább négyről anyagi okból lemondani kényszerülnek.

3. Nagyon alacsony munkaintenzitású: Azok tartoznak ebbe a csoportba, akik olyan háztartásban élnek, ahol a munkaképes korú (18 és 59 év közötti) személyek az előző évben a lehetséges munkaidejük kevesebb, mint 20 százalékát töltötték munkával.

A szegénység kockázata az életkor előrehaladtával fokozatosan csökken

A jövedelmi szegénység szempontjából a legveszélyeztetettebbek a 18 év alattiak, szegénységi kockázatuk 1,6-szorosa az országos átlagnak. Minden ötödik gyermek a szegénységi küszöb alatti jövedelemmel rendelkező háztartásban él. Az idős korosztályt teljes egészében lefedő nyugdíjrendszernek, valamint az értékálló nyugdíjaknak köszönhetően a legkedvezőbb helyzetben a 65 év feletti korcsoport van, szegénységi kockázatuk az országos átlag felét sem érte el a 2011-es referencia évben, annak ellenére, hogy relatív szegénységi pozíciójuk romlott. A munkaképes korú lakosság (18–64 év) szegénységi aránya nem változott az előző évihez képest, és 13,6 százalékot tett ki.

A férfiak és a nők szegénységi aránya a 65 év felettiek körében tér el szembetűnően. Ebben a korcsoportban a nők szegénységi rátája 2,1 százalékponttal haladja meg a férfiakét. Az idősebb nők relatív kedvezőtlenebb helyzete egyrészt abból ered, hogy a nők nyugdíja általában elmarad a férfiakétól, másrészt a nők magasabb életkort érnek meg, így körükben az egyedül élő kisnyugdíjas réteg nagyobb súlyt képvisel. A jövedelmi szegénység kockázatát elsősorban a háztartás gazdasági aktivitása, valamint a gyermekek száma befolyásolja.

A munkaerőpiaci-helyzet alapvető fontosságú a szegénység és társadalmi kirekesztettség alakulásában – mutat rá a KSH. Míg a foglalkoztatottak körében a szegénységi ráta 5,3 százalék, ezzel szemben a nem foglalkoztatottak 17,1 százaléka, közülük is a munkanélküli háztartások 49,5 százaléka élt a szegénységi küszöbérték alatt. Tehát az aktív munkaerő-piaci részvétel jelentősen csökkenti a szegénységi kockázatot.

Minél több gyermeke van egy háztartásnak, annál nagyobb valószínűséggel tartozik a relatív jövedelmi szegények közé. Az átlagosnál jóval magasabb szegénységi kockázat jellemzi a három- és többgyermekes (32,4 százalék), valamint az egyszülős háztartásokat (29,5 százalék). Mindkét társadalmi csoport szegénységi kockázata több mint kétszerese a teljes népességben mértnek. A gyermektelen háztartásokat tekintve az európai országok többségéhez hasonlóan Magyarországon is átlag feletti az egyedül élő férfiak szegénységi rátája (23,9 százalék).

A jóléti transzferek szerepe

A Laeken-i indikátorok segítségével megvizsgálhatjuk a szociális transzferek (nyugdíjak, családi pótlék, gyes, gyed, munkanélküli járadék, szociális segélyek, stb.) szegénységcsökkentő hatását. Magyarországon a szociális ellátórendszer jelentős mértékben csökkenti a jövedelmi szegénységet valamennyi korcsoport esetében. Az összes társadalmi juttatást figyelmen kívül hagyó szegénységi ráta 49,7 százalék, vagyis a szociális transzferjövedelmek kevesebb, mint harmadára csökkentették a szegénységi arányt.

A nyugdíjak figyelembevételével, társadalmi juttatások nélkül közel kétszer annyian (27,1 százalék) tartoznának a szegények közé. A 65 év feletti korosztály szinte kizárólag nyugdíjbevétellel rendelkezik, ha ez a juttatás elmaradna, körükben 10-ből 9-en a szegények közé tartoznának.

A jövedelmi egyenlőtlenség

Magyarországon bár az elmúlt években nőtt a jövedelmi különbség, továbbra sem éri el az uniós átlagot – írja a statisztikai hivatal. Hazánkban a leggazdagabb jövedelmi ötöd átlagos jövedelme négyszerese a legszegényebb ötödének. A hatékony nyugdíjrendszernek köszönhetően a 65 év feletti korcsoportban az átlagosnál kisebb mértékű az egyenlőtlenség, az ő esetükben a két szélső ötöd átlagos jövedelemtömegének aránya 2,7.

Az egyenlőtlenség másik gyakran használt mutatója a relatív szegénységi rés, amely a szegénységben élők távolságát mutatja a nem szegényektől. 2011-ben a szegénységi rés 18,3 százalékról 21,0 százalékra nőtt, a szegények medián jövedelme tovább távolodott az országos szegénységi küszöb értékétől, vagyis a relatív jövedelmi szegénységben élők jövedelme egyre jobban elmarad az országos átlagtól.

Az anyagi depriváció

A társadalmi kirekesztettségnek a jövedelmi szegénységen kívül vannak egyéb mérőszámai. Ezek közé tartozik – többek között – az anyagi depriváció, amely bizonyos meghatározott anyagi javaktól való megfosztottságot jelent. Anyagilag deprivált a háztartás, ha a meghatározott kilenc probléma közül legalább három jellemző rá, ha legalább négy tétel vonatkozik rá, akkor súlyosan depriváltnak tekintjük. 2011-ben a súlyos anyagi nélkülözés a lakosság több mint egynegyedét érintette. Az anyagi nélkülözés szoros kapcsolatban áll a jövedelmi szegénységgel. 2011-ben a legszegényebbek, vagyis a legalsó jövedelmi ötödbe tartozók csoportjának 60,8 százalékát, míg a legfelső ötödben élőknek mindössze 4,8 százalékát érintette a súlyos anyagi nélkülözés. Az adatok szerint a magyar emberek 9,6 százaléka esetében a jövedelmi szegénység és a súlyos depriváció együttesen volt jelen. A súlyos anyagi nélkülözés kockázata különösen veszélyezteti az egyszülős, valamint a három- és többgyermekes háztartásokat (43,9 százalék, 43,7 százalék). A munkanélküliek súlyos deprivációjának esélye több mint kétszerese volt az országos átlagnak.

A nagyon alacsony munkaintenzitás

2011-ben Magyarországon a teljes népesség 9,7 százaléka, a 60 év alattiaknak pedig 12,7 százaléka élt nagyon alacsony munkaintenzitású háztartásban. Legjellemzőbb az alacsony munkaintenzitás az egyszülős háztartásokban, valamint az egyedül élő férfiak körében. A nagyon alacsony munkaintenzitású háztartások az átlagosnál jóval nagyobb mértékben vannak kitéve a szegénységnek, szegénységi kockázatuk több mint négyszerese az országos átlagnak (61,6 százalék).

Nemzetközi összehasonlítás

A 2010-es referenciaévben az EU-27 országaiban összesen 119,7 millió fő, azaz a teljes népesség 24,2 százaléka élt relatív szegénységben vagy társadalmi kirekesztettségben. Ez 4,2 millió fővel több, mint a megelőző évben. Az egyes országok esetében a teljes népességhez viszonyítva a legalacsonyabb Csehországban, Hollandiában és Svédországban (sorrendben 15,3 százalék, 15,7 százalék és 16,1 százalék), illetve a legmagasabb Bulgáriában, Lettországban és Romániában (49,1 százalék, 40,4 százalék és 40,3 százalék) a szegénységnek vagy társadalmi kirekesztettségnek kitettek hányada.

Az egyes országok szegénységi rátájának nemzetközi összehasonlításakor figyelembe kell venni a jövedelmi szegénység relatív jellegét a KSH szerint. Ez módszertanilag azt jelenti, hogy a szegénységet minden egyes országban a nemzeti szegénységi küszöbhöz mérik, amely a gazdasági helyzettől függően jelentősen eltér az egyes országokban. Ezen túlmenően a jövedelmek közötti egyenlőtlenség mértéke is jellemző hatással van a szegénységi arányra. Ennek megfelelően a tagállamok szegénységi rátáit nem lehet abszolút életszínvonal-mutatóként értelmezni, a szegénység más életkörülményt jelent egy szegényebb, és mást egy gazdagabb országban. 2011-ben a legmagasabb szegénységi küszöb Norvégiában volt, ami átlagosan havi 1820 eurót jelentett, a legalacsonyabb pedig Romániában, ahol ez havi 106 eurót tett ki. Magyarország átlagosan havi 227 euró szegénységi küszöbértékkel rendelkezett, ami az ötödik legalacsonyabb az unióban.

1. Relatív szegény: Azon személyek tartoznak a relatív jövedelmi szegények csoportjába, akik olyan háztartásban élnek, ahol a háztartás jövedelme nem éri el a medián ekvivalens jövedelem 60 százalékát (relatív szegénységi küszöb).

2. Súlyosan deprivált: Azok a személyek, akik meghatározott kilenc fogyasztási tétel (lásd módszertan) közül legalább négyről anyagi okból lemondani kényszerülnek.

3. Nagyon alacsony munkaintenzitású: Azok tartoznak ebbe a csoportba, akik olyan háztartásban élnek, ahol a munkaképes korú (18 és 59 év közötti) személyek az előző évben a lehetséges munkaidejük kevesebb, mint 20 százalékát töltötték munkával. A Laeken-i indikátorok Az Európai Unió Bizottsága 2001 decemberében Laeken-ben tartott ülésén fogadta el a szegénység és társadalmi kirekesztődés mérésére vonatkozó indikátorokat. A tagállamokra vonatkozó egységes mutatórendszer kialakításának az volt a célja, hogy európai szinten összehasonlíthatóvá váljon a szegénység és a szociális kirekesztődés sokdimenziós jelensége. Mivel a szegénység kizárólag jövedelmi helyzet alapján történő definiálása nem ad átfogó képet az egyén, valamint a háztartás társadalmi helyzetéről, így a kezdetekben alapvetően a jövedelmi szegénységre fókuszáló mutatók köre 2006-ban kibővült a szociális védelem területére, azon belül is a társadalmi befogadás, a nyugdíjak, valamint az egészségügyi ellátás átfogó és egységes

mérésére szolgáló jelzőszámrendszerrel. Az adatok forrása az EU-SILC (Statistics on Income and Living Conditions) felvétel, mely a lakosság jövedelmi helyzetét és életkörülményeit vizsgálja. -->