Magyar gazdaság

Czerván: újabb pályázatok nyílhatnak meg technológiafejlesztésre

Várhatóan még ez év végéig újabb élelmiszeripari, esetleg állattenyésztési technológiafejlesztésre kiírt pályázatok nyílhatnak meg a magyar gazdák számára - közölte Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért felelős államtitkára szombaton az Erdőtelek határában fekvő Pintér-tanyán tartott vidékfejlesztési konferencián.

Az államtitkár hangsúlyozta: a kormány a hamarosan lezáruló, 2007-2013. közötti uniós fejlesztési ciklus minden agrár- és vidékfejlesztésre fordítható forrását fel fogja használni. Jelezte: ennek jegyében elképzelhető, hogy újabb, kisebb keretösszegű pályázatokat hirdetnek meg az év végéig élelmiszeripari, esetleg állattenyésztési technológiák fejlesztésére a korábban már elnyert, ám valamilyen okból fel nem használt támogatásokból.

Az államtitkár szerint a mezőgazdaság számára kitörési lehetőség lehet a keleti nyitás politikájába illeszkedő, oroszországi és arab országokba irányuló agrárexport bővítése. Hozzátette: ezt azonban csak minőségi termékekkel tudják majd maradéktalanul kiaknázni a magyar gazdák.

Czerván György arról is beszélt, hogy Magyarország kertészeti nagyhatalom, miközben messze nem használja ki az e téren kedvező adottságait. Ezzel összefüggésben elmondta: elkészült és véleményezésre vár a zöldség-gyümölcs ágazati stratégia, továbbá a korábban kertészeti géptámogatásra meghirdetett 24 milliárd forintos pályázati forrásból mintegy 2 milliárd forint lekötetlen támogatás maradt, amelyre október 18-ig lehet pályázni.

Arra is felhívta a résztvevők figyelmét, hogy a jövő héten elkezdődik és várhatóan egy hét alatt be is fejeződik a hektáronként 70 ezer forintos területalapú támogatások 50 százalékának, valamint a tejtámogatásoknak a kifizetése, összesen 176 milliárd forint összegben.

Az államtitkár rámutatott: bár jövőre új uniós fejlesztési ciklus kezdődik, 2014 még átmeneti év lesz, melynek során már a következő 7 éves periódus költségvetési keretének terhére, ám az eddigi jogcímek alapján igényelhetők a támogatások. Hozzátette: Magyarország jövő évi büdzséje előreláthatólag az idei szinten tartja az agrártámogatásokat. Az új uniós tervezési időszak prioritásai között megtalálható a kormány agrárstratégiájában is kiemelten szereplő öntözés, kertészet, állattartás és élelmiszeripar technológiai fejlesztése és ezen ágazatok versenyképességének javítása - mondta el az államtitkár.

Székely Csaba, az Agrárgazdasági Tanács elnöke a fórumon Magyarország agrárhagyományait és adottságait méltatva a mezőgazdaság egyik előnyének nevezte, hogy válságállóbb a többi ágazatnál. Kiemelte: a gazdasági haszonállat-létszám kabinet által előirányzott növelése elképzelhetetlen az 1989-ben lényegében megszűnt háztáji gazdálkodás újjáélesztése nélkül. Az elnök kifejtette: az ágazat fejlődését nehezíti, ám ma már kényszerű adottságnak tekintendő az üzemi struktúra rendszerváltás idején végbement drasztikus átalakulása, mellyel együtt „a nemzeti egy része is elporladt.”

Czerván György technológia-fejlesztés
Kapcsolódó cikkek