BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A nagyarányú török kamatemelés nem gátolja a tőke menekülését

A török központi bank drasztikus intékedésekkel védekezik a saját valutájának értékcsökkenésével szemben. Egy válságértekezlet után ugyanis 4,5 százalékról egyenesen 10 százalékra emelte fel az irányadó kamatlábat. Ám ennek a hatása gyorsan elpárolgott - írja a Handelsblatt, a német üzleti körök lapja.

Megmaradtak a jelentős gazdasági és politikai kockázatok.Pedig eleinte a piacokon nagy volt a lelkesedés. A kedd este hozott döntés után a török lira kurzusa a dollárral zemben néhány percen belül három százalékkal emelkedett. Ám szerdán a török valuta mégis gyengült. Délután már időnként csaknem két százalékkal gyengébb volt a jegyzés alapján a dollárral szemben, mint az előző nap. A német üzleti lap kiemelte, hogy az elmúlt három hónapban a török líra 20 százalékkal gyengült, mert a befektetők kivonták a tőkéjüket Törökországból. A jegybank pedig a tőke kivonulását sokáig tehetetlenül szemlélte. Az elnöke, Erdem Basci még a múlt héten is kizárta a kamatlábak emelését.

A Handelsblatt felhívja a figyelmet arra, hogy a líra gyengülése azzal a veszéllyel jár, hogy Törökország elveszÍti hitelképességét, mégpedig nem, csak a nemzetközi befektetőknél, hanem a lakosság körében is. A gyenge líra ugyanis fűti az inflációt, mivel Törökországnak sok nyersanyagot és terméket kell importálnia. A jegybank adatai szerint Törökországban az inflációs ráta a múlt év végén éves szinten 7,5 százalékra nőtt, jelentően meghaladva az előirányzott 5 százalékos célt.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.