Varga: az osztrákoknak kell dönteniük a Raiffeisen eladásáról
"Én azért arra még nagy tételben nem fogadnék, hogy ez a tranzakció be is fog következni" - jelentette ki a miniszter. Hozzátette, hogy ez a bank hosszú éveken keresztül nyereséget hozott a tulajdonosainak, és ha most átmenetileg el is gondolkodnak azon, hogy el kellene adni, az sem zárható ki, hogy a végén meggondolják magukat.
Varga Mihály nem erősítette meg azt a lapértesülést, hogy a kisebbségi állami tulajdonban lévő Széchenyi Kereskedelmi Bank ajánlatot tett a Raiffeisen magyarországi leánybankjára. Azt mondta, hogy a tárgyalásokat az érintettek tudnák megerősíteni.
Kifejtette ugyanakkor, hogy a magyar államnak, mint az említett kis bank kisebbségi tulajdonosának arra kell figyelnie, hogy az adófizetők pénze megfelelően hasznosuljon. Ha úgy látják, a magyar államnak nem érdeke az, hogy banki tranzakciókban vegyen részt, akkor határozottan ki kell fejteni ezt az álláspontot, és ki kell mondani, hogy ez nem támogatható. Hozzátette: "még nem tartunk itt".


