„Japánban öt helyen működtetünk kutató-fejlesztő intézetet, külföldön három ilyen szervezetünk van, kettő az Egyesült Államokban és egy Európában, Magyarországon” – nyilatkozta lapunknak Yoshida Masao, az informatikában, elektronikában, biotechnológiában és az autóiparban érdekelt japán nagyvállalat elnöke. Úgy vélekedett, hogy termékfejlesztéseikhez nagyban hozzájárul a FETI munkája, a szimuláció algoritmusok területén különösen. „A hangsúly az alkalmazható kutatás-fejlesztésen van itt Budapesten is, mielőbb piacképes termékeket szeretnénk látni a kialakított modellekből és fejlesztésekből” – hangsúlyozta Yoshida Masao. Egyúttal emlékeztetett arra, hogy a Furukawa Electric volt az első japán befektető Magyarországon, s ez a döntés - bár megszületésekor kockázatosnak látszott – máig úgy látják, hogy helyes volt.