A Szlovákiából exportált termékek és szolgáltatások értéke 2013-ban csaknem elérte az ország GDP-jének 98 százalékát, ugyanakkor a termék- és szolgáltatás behozatal értéke a GDP 91 százalékát tette ki – írta a Felvidék.ma
A két adat összesítése alapján elmondható: az ország gazdasági nyitottságát jelző GDP arányos mutató elérte a 189 százalékot, ami a harmadik legmagasabb érték volt az EU-ban - áll az elemzésben.
A szlovák gazdaság az ország történetében még soha nem volt ilyen mértékben nyitott - mutatott rá Dana Spacírová a szlovák pénzintézet elemzője, hozzátéve: a szlovák export és import GDP-hez viszonyított értéke 2009 óta - amikor a 2000-es év értékére, a GDP 142 százalékára esett vissza - folyamatosan nő.
A vizsgált időszakban a V4-ek országai közül is Szlovákia gazdasága mutatta a legnagyobb mértékű nyitottságot. Míg Csehországban a termék és szolgáltatás kivitel és behozatal összesített értéke a cseh GDP 184 százalékát tette ki, Magyarország esetében az arány 151, Lengyelországnál pedig 93 százalék volt.
A lengyel gazdaság viszonylag alacsony mértékű nyitottsága azzal függ össze, hogy belső piaca másfélszer nagyobb, mint a három másik V4-es ország belső piaca együttvéve - teszi hozzá az elemző.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.