Élőlánccal tiltakoztak barnaszénbányák nyitása ellen
A hírportál az előző esti tüntetés szervezőinek beszámolójára hivatkozva azt írta, hogy Gubin közelében 7500 ember alakított élőláncot. A PGE Lengyelországban Gubin és Brody területén létesítene szénbányát. Németországban pedig - a Rzeczpospolita című napilap értesülése szerint - már jóváhagyták a Cottbus és Görlitz környékén működő bányák kiterjesztését.
Donald Tusk miniszterelnök májusban éppen Gubinban jelentette ki, hogy a PGE bányaépítési terve része az ország energiabiztonsági stratégiájának. A wnp.pl arra is emlékeztetett, hogy a nyugat-lengyelországi barnaszénbányák tervei ellen nem először tüntettek. Az előző tiltakozó akciót április 8-án tartották a varsói miniszterelnöki hivatal előtt.
A beruházás ellenzői nem értenek egyet a bányanyitással, mert az 2-3 ezer ember áttelepítését és 15 falu lerombolását vonná maga után, valamint a falvakhoz tartozó szántóföldek és erdők kiirtását. A bányalétesítési tervek támogatói viszont egyebek között azzal érvelnek, hogy a beruházás kétezer új munkahelyet jelent, és az önkormányzatok is jelentős többletjövedelemhez juthatnak. A lengyel rádió által közzétett adatok szerint az érintett területen 1,6 milliárd tonna barnaszéntartalék található.


