Japán: Áfaemelés után átmeneti gazdasági csökkenés
A japán gazdaság az idei második negyedévben éves rátán 6,8 százalékos csökkenést mutatott fel - jelenti a BBC News. A brit tévé szerint ez a legnagyobb arányú csökkenés 2011 óta, amikor földrengés és cunami pusztított a távol-keleti szigetállamban. Mindazonáltal a hivatalos GDP-csökkenés kisebb arányú volt a 7,1 százalékos csökkenésnél, amit közgazdászok vártak.
A növekedés visszaesése nagyrészt annak a következménye volt, hogy a japán kormány idén áprilisban 5-ről 8 százalékra emelte az értékesítési adót, ami a fogyasztói kiadások csökkenését idézte elő. Mindazonáltal a Capital Economics japán közgazdásza, Marcel Thieliant úgy véli, hogy a kövekező hónapokban élénkülés következhet be.
"Az elmúlt negyedévben a gazdasági tevékenység összeomlása nagyrészt a magasabb értékesítési adónak volt a következménye, és továbbra is úgy véljük, hogy az élénkülés folytatódik majd az év második felében. A BBC News szerint a japán kormány is abban bízik, hogy az év folyamán élénkülni fog a világ harmadik legnagyobb gazdasága.


