BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Több százmilliós csalás a kínai cipőkkel - lecsapott a NAV

Közel 250 millió forint áfát nem fizetett be az államkasszába egy távol-keleti állampolgárok által működtetett, kínai cipőket forgalmazó kft. - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

A hivatal közleménye szerint a vállalat Kínából rendelt nagy mennyiségű árut, amit adóelkerülés céljára létrehozott magyar cégek nevében áfa felfüggesztéssel, azaz áfa megfizetése nélkül Szlovákiában vámkezeltetett. A beszerzett cipőket Magyarországra szállította és értékesítette a cég, majd az ebből származó bevételt eltitkolta - írja a NAV.

A büntetőeljárás mellett a revizorok adóigazgatási eljárást indítottak, amelynek keretében két helyszínen, a kft. raktárában és telephelyén csaknem 140 ezer pár cipőt foglaltak le 590 millió forint értékben, így az állami költségvetést ért kár is megtérült.

A csalásra a NAV által indított akció során derült fény, melynek keretében a hivatal 100 munkatársa, pénzügyi nyomozók és adórevizorok egyszerre 60 helyszínen jelentek meg a fővárosban és az ország különböző pontjain működő üzletekben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.