Könnyen arra ébredhetünk, hogy a legtehetségesebbek külföldre vándoroltak

A világon minden három álláskereső közül kettő hajlandó lenne külföldre költözni egy állás kedvéért, ez a meglepően magas arány sokat elárul a munkaerőpiac átalakulásáról – derül ki egy friss kutatásból, amelyet a The Boston Consulting Group (BCG) és a The Network végzett.

Különösen magas a külföldi munkavállalásra nyitottak aránya a fejlődő gazdaságú országokban, valamint azokban, ahol politikai bizonytalanság tapasztalható és néhány olyan országban is, amelyekre ez nem jellemző. Például Svájcban a megkérdezettek több mint 75 százaléka, Ausztráliában több mint 80 százaléka és Hollandiában több mint 90 százaléka azt mondta, fontolóra venné, elköltözzön-e más országba dolgozni – olvasható a 200 ezer válaszadóval készült, mobilitásról és munkavállalási preferenciákról szóló „Decoding Global Talent” című kutatásban.

A BCG és a The Network 189 országban kérdezte meg az álláskeresőket, hogy milyen tényezők motiválják őket, és mely országokba költöznének szívesen. Az Egyesült Államok vezeti a szóba jöhető külföldi munkavállalási célországok listáját, a felmérésben megkérdezettek 42 százaléka tartja vonzó úti célnak. Ezt követi a másik két angolszász ország: Nagy-Britannia és Kanada, amelyet a megkérdezettek 37 százaléka, illetve 35 százaléka jelölt meg. A lista első tíz helyén lévő többi ország között van Németország, az erős gazdasággal rendelkező európai országok, továbbá azok, amelyeknek markáns a kulturális vonzereje.

A felmérés egyik legjelentősebb megállapítása arra vonatkozik, mitől érzik általában motiváltnak magukat az emberek a munkahelyükön. Noha a pénz továbbra is számít, a kutatás erős bizonyítékokkal szolgál arra, hogy az egyéb juttatások már fontosabbak, mint a szigorúan anyagi szempontok. A munkahelyi elismerést valamennyi megkérdezett az első helyen említette a fontossági sorrendben. Két másik második és harmadik helyen szereplő “szoft” tényező – a kollégákhoz fűződő jó viszony és a munka- magánélet. 

„A több mint 5000 fős magyarországi kutatás eredményei árnyalják ezt a képet” – magyarázta Gerhardt Erik, a Profession.hu piacelemzője, aki elmondta, hogy míg a fejlettebb országokban a külföldi munkavállalás mögötti hajtóerő a világkép tágítása, tapasztalatszerzés, vagy a szakmai tudás elmélyítése, addig itthon nem meglepő módon a jobb megélhetés ígérete nagyon erős szempont a külföldi munkavállalásról hozott döntésben. „A több mint 5000 válaszadó 50-60 százaléka dolgozik már, vagy lenne hajlandó külföldön dolgozni. Komoly jel, hogy a válaszadók többségében a 30 éveseknél idősebbek korosztályába tartoznak, ami egyben azt is jelenti, hogy a fiatal felnőttek élethelyzetétől eltérő, összetettebb életet is újrakezdene más országban.”

A kutatás meglepően nagy különbségeket mutat a világ munkaerőpiacáról. Miközben a nyugat-európaiakat gyakran egységes csoportként képzeljük el, az egyes országok jelentős eltéréseket mutatnak a tekintetben, mennyire hajlandók külföldre menni munkát vállalni az emberek. Nagy-Britanniában és Németországban is csak a megkérdezettek 44 százaléka mondja, hogy hajlandó külföldön elhelyezkedni. Ez kevesebb, mint a fele annak az aránynak, ami a hollandok külföldi munkavállalási hajlandóságát írja le, és jelentősen elmarad a svájciaké mögött is.

A foglalkozás, a szakma nagyon erősen befolyásolja a mobilitást. A mérnöki és műszaki pályán dolgozók nagyobb valószínűséggel vesznek fontolóra egy külföldi állást. A legkevésbé azok mutatnak költözési hajlandóságot, akik az erősebben szabályozott területeken dolgoznak, pl. szociális munkások, vagy az egészségügyben dolgozók.

Az életkor erősen befolyásolja azt, hogy mit keresnek az emberek egy munkahelyen. A karrierfejlődési lehetőségek fontosak a húszas éveikben járóknak, míg a harmincasoknál és a negyveneseknél, akiknél a családdal kapcsolatos teendők kerülnek előtérbe, a munka és a magánélet közötti egyensúly számít igazán. Ahogy az emberek öregszenek, ezeknek a tényezőknek a jelentősége elhalványul, és a legtöbb munkavállaló esetében előtérbe kerül a munka tartalmi része, vagyis az, hogy mekkora kielégülést ad nekik a munkájuk.

Azok, akik majd külföldön vállalnak munkát, tulajdonképpen nem országokban, hanem városokban gondolkodnak, első helyre téve Londont, amit New York és Párizst követ. „A világ munkaerőpiacán tapasztalható növekvő mobilitásnak és a dolgozók preferenciáiban megfigyelhető elmozdulásoknak komoly következményei vannak” – mondja Carsten von der Linden, a The Boston Consulting Group főigazgatója és a beszámoló társszerzője. „Ha a kormányzati döntéshozók és a multinacionális vállalatok HR-vezetői nem veszik észre, hogy mi megy végbe, akkor egy nap könnyen arra ébredhetnek, hogy a legtehetségesebb dolgozóik kivándorolnak, és nem is térnek haza. Sokkal jobban jár, aki ennek az egyenletnek a másik oldalán van” – tette hozzá.