Nem győzte meg az EP-képviselőket Navracsics Tibor
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságÚjabb kérdéseket tesznek fel Navracsics Tibornak az Európai Parlament (EP) kulturális bizottságának képviselői, akik a csütörtök esti meghallgatás nyomán nem döntöttek arról, támogatják-e a biztosjelöltet. A magyar politikus az új Európai Bizottság oktatásért, kulturális, ifjúsági és uniós polgársági ügyekért felelős tagja lehet, ha a képviselők erre rábólintanak. A néppárti jelölt ellen azonban a liberálisoknak, a szociáldemokratáknak, illetve több kisebb csoportnak is kifogásai vannak. A frakciók tegnap délutánig újabb két-két kérdést intézhettek Navracsicshoz, akinek hétfőig írásban kell választ adnia ezekre, a képviselők ezt követően szavaznak a támogatásáról. Az EP-nek és a bizottságnak ugyanakkor nincs lehetősége vétót emelni egy-egy jelölt ellen, a plenáris a testület egészéről szavaz majd, várhatóan október 22-i ülésén. Ha a jövő héten sem győzi meg a politikus a szakbizottságot, elvben elképzelhető személycsere, illetve az, hogy új, esetleg szűkített portfólióval bízza meg őt a bizottság luxemburgi elnöke. (Ez történt 2004-ben Kovács Lászlóval.)
A magyar politikus szerda esti meghallgatásán hat célt vázolt fel az oktatással és az ifjúságpolitikával kapcsolatban. Beszélt többek között arról, hogy el akarja érni, az európai egyetemek a legjobbak között legyenek a világon, illetve, hogy a fiatalokat be akarja vonni a politikakészítésbe.
A volt külügyminiszter, aki a második Orbán-kormányban az igazságügyi tárcát vezette, több kérdést kapott miniszteri tevékenységével és a hazai belpolitikai viszonyokkal kapcsolatban. Hangsúlyozta: több vitás kérdésben – például a sokat bírált médiatörvény ügyében – tett arról, hogy a magyar jogszabály összhangba kerüljön az európai normákkal. Visszautasította, hogy ne lenne elkötelezett európai. Mint mondta: ő akkor is kiállt az európai integráció mellett, amikor az nem volt különösebben divatos Magyarországon. Navracsics ugyanakkor igyekezett elhatárolódni minden olyan kérdésről, amely azt firtatta, Orbán Viktor korábbi helyettese a magyar kormánypolitika vonalát követné-e uniós biztosként.
Alku része a támogatás?
A meghallgatások legrázósabb napja, a szerdai nem okozott meglepetést: Navracsics Tiboron kívül a brit Jonathan Hill sem győzte meg az EP szakbizottságát. A politikusnak a pénzügyi szolgáltatások felügyeletét szánta Jean-Claude Juncker, a jelölést korábban is éles bírálatokkal illették a frakciók, újabb meghallgatása szintén a jövő hét elejére várható. A legtöbb kritika a spanyol Miguel Arias Canete jelölését érte. Neki az energiaügyeket szánta Juncker, holott családja több olajcégben is érdekelt. Az ő jelölésének jóváhagyását források szerint a szocialisták attól tették függővé, hogyan értékelik meghallgatásán Pierre Moscovicit. A gazdasági és pénzügyi posztra szánt francia politikus jóváhagyásáról lapzártánkig nem döntöttek az illetékes bizottság tagjai.


