BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az idei bővülési kilátásokat is javította a tavalyi adat

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

A magyar gazdaság kibocsátása a korábban vártnál előbb, az idei év első hónapjaiban elérhette a válság előtti szintet – mondta Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter pénteki sajtótájékoztatóján. A kedvező tavalyi éves GDP-adatok tükrében az idei gazdasági kilátások érdemben javultak a korábbiakhoz képest. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a gazdaság növekedése meghaladhatja az idei évi költségvetés tervezésekor feltételezett 2,5 százalékos mértéket. Hozzátette, hogy az idei első negyedév adatai alapján dönt az NGM arról, hogy módosítja-e az idei GDP-előrejelzését.

Nem következett be a várt lassulás a tavalyi negyedik negyedévben, amiért a lakossági fogyasztás erősödése a felelős – mondta a Világgazdaságnak Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető közgazdásza. „Az ipar és a feldolgozóipar növekedése lassult, de ezt kompenzálta a fogyasztás bővülése, ezért javultak az idei kilátások is” – vélekedett Török Zoltán, egyetértve a gazdasági miniszterrel. „A lakossági fogyasztás növekedése az idei évben is fennmaradhat” – prognosztizálta a közgazdász.

A reáljövedelmek és a foglalkoztatás bővülése az idei évre is jellemző lesz, miközben a hitelterek csökkeni fognak. „A növekedés szerkezete átalakul, amelyben nagy hangsúlyt kap a lakosság” – fejtette ki. Szerinte idén kifulladhat az építőipari „boom” és a feldolgozóipar is lassabban fog növekedni. Az építőipart az EU-pénzek gyorsuló lehívása és a választási év következtében felfutó állami beruházások húzták tavaly. Török Zoltán szerint érdemes felülvizsgálni a GDP-bővülési várakozásokat. „Nagyobb lehet a növekedés, mint a mostani prognózisok mutatják” – vélekedett. Szakértők egyelőre 2,3-2,5 százalékos GDP-növekedést várnak az idei évre.

Suppan Gergely, a TakarékBank vezető közgazdásza elemzésében kiemelte, hogy a feldolgozóiparban elmúlt években megvalósult kapacitásnövelések hatása az idei évre is áthúzódhat, és az EU-források gyorsuló ütemű lehívásának pozitív hatásai is megmaradhatnak. Egyetértett Török Zoltánnal abban, hogy idén elsősorban a háztartások fogyasztása húzhatja a gazdaságot. Szerinte a hazai gazdaság érdemben profitál az alacsony olajárakból. Számításai alapján tartósan alacsony olajárak esetén a hazai gazdaság 2-3 milliárd eurót takaríthat meg, aminek részbeni elköltése is tovább élénkítheti a gazdaságot. Pozitív hatással lehet Magyarországra az európai gazdaságok vártnál gyorsabb élénkülése az alacsony olajáraknak, az Európai Központi Bank mennyiségi lazításának, valamit az euró gyengülésének köszönhetően. A közgazdász azt sem tartja kizártnak, hogy 3 százalék lesz az idei GDP-növekedés.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.