A magyar állam megvásárolta a kanadai Hamilton Galériától Munkácsy Mihály Krisztus Pilátus előtt című alkotását, így hamarosan ismét együtt lesz Debrecenben a Krisztus-trilógia – jelentette be az emberi erőforrások minisztere csütörtökön Debrecenben. Szavai szerint a kép vételárát a Magyar Nemzeti Bank Értéktár programja „bocsátotta rendelkezésre”. Azt nem árulta el, a jegybank mennyiért vásárolta meg a képet, csak annyit közölt, hogy a mű megvásárlásáról szóló szerződést március végén írják alá.
A Déri Múzeum Munkácsy termében jelenleg is látható a trilógia két darabja, a Golgota és az Ecce Homo, a harmadik monumentális méretű kép helyét azonban a tavalyi elszállítása óta üresen hagyták.
Balog Zoltán azt is közölte, hogy meg akarják vásárolni a Golgotát is, amely jelenleg a New Yorkban élő magyar műgyűjtő, Pákh Imre tulajdonában van. Pákh, akit telefonon Kijevben ért utol csütörtök délután az MTI, azt közölte: továbbra is nyitott a festmény eladására.
Szerinte a Krisztus Pilátus előtt című kép megvásárlása nagyon örvendetes hír, és reményt ad arra, hogy egyben tudják tartani a trilógiát. Pákh Imre megerősítette, hogy komoly – lapértesülések szerint 10 millió dolláros (mintegy 2,7 milliárd forintos) – ajánlatot kapott a Golgotára egy orosz milliárdostól, de a képet még nem adta el. Ha a magyar kormány nyélbe ütötte az üzletet a kanadaiakkal, akkor minden bizonnyal leülünk tárgyalni a Golgota sorsáról, erre én nyitott vagyok – mondta.
Kósa Lajos országgyűlési képviselő, Debrecen korábbi polgármestere szerint „évtizedes küzdelemnek közeledik a vége”. A politikus köszönetet mondott Orbán Viktor miniszterelnöknek, Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének, Matolcsy Györgynek, az MNB elnökének, L. Simon László és Halász János volt kulturális államtitkároknak és Baán Lászlónak, akik az elmúlt években sokat tettek azért, hogy a Krisztus-trilógia Debrecenbe kerüljön és ott is maradjon.
A Jézus életét megörökítő sorozat darabjait első alkalommal 1995. augusztus 25-én láthatta együtt a közönség. A művek közös bemutatásának különlegessége, hogy maga Munkácsy sem látta együtt a három, bibliai témát feldolgozó festményét.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.