BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem maradhat nyitva Tesco, Aldi és Lidl sem vasárnap

Nem maradhat nyitva Tesco, Aldi és Lidl áruház sem, a nagy láncok közül csak két Spar maradhat. A további szigorítások után csak a piacokon, pályaudvarokon működő üzletek tarthatnak nyitva úgy, hogy ott nem a tulajdonos vagy segítő családtagja dolgozik.

Hiába kezdte meg a Szent István körúti üzletének felújítását a Spar. Bár úgy tűnt, az egység a legjobb helyen van, hiszen épp az örökségvédelmi terület határán található (az út túlsó oldalán már eleve nem lehetett volna nyitva semmi vasárnap), a kormány ismét szigorítana a feltételeken.

Mint Giró-Szász András kormányzati kommunikációért felelős államtitkár közölte, a kabinet kezdeményezni fogja, hogy töröljék el a világörökségi területeken lévő üzletek megkülönböztetését. Ez annyit jelent: valószínűleg kiveszik a zárva tartásról szóló törvényből azt a passzust, amely szerint az ott működő boltokra (ez Budapesten a teljes belvárost jelenti, de több vidéki települést önmagában is) nem vonatkoznak a korlátozó rendelkezések. 

A cél továbbra is az, hogy senkit ne lehessen dolgoztatni akarata ellenére vasárnap - indokolt az államtitkár, bár ennek jelenleg a jogszabály nem felel meg. Az előírások szerint ugyanis az üzlet nem lehet nyitva, ha 200 négyzetméternél nagyobb és ha ott nem csak a tulajdonos vagy annak segítő családtagja dolgozik. Azt azonban nem tiltja semmi, hogy a dolgozókat a polcokat pakolni, takarítani hívják be, ha zárva tart a bolt.

A kivételek újabb szűkítésével egyébként ismét a Spar jár nagyon rosszul. Mint megírtuk a lánc egy híján húsz egység vasárnapi nyitva tartásával számolt az eredeti feltételek alapján, amikor az örökségvédelmi területeken, a benzinkutakon is nyitva lehettek volna. A héten azonban a benzinkutas szabályokat olyan átalakítását javasolta a Rogán Antal vezette gazdasági bizottság, hogy ott a külön üzletek ne lehessenek nyitva vasárnap. Ezzel a Spar 8 üzlet vasárnapi nyitva tartását bukta el (ezen felül meg még további kettőjét, amelyeket épp a kutak mellett tervezett megnyitni). Az üzletlánc a kormány módosítási szándékával további két áruházát veszíti el. Összesen két Spar maradhat majd nyitva: az amelyik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren működik, és egy másik, amely egy piac területén. A jelenlegi rendelkezések szerint ugyanis csak a pályaudvarokon, piacokon, reptereken működő egységek lehetnek majd nyitva korlátozások nélkül - ezek a kivételek maradnak.

Azt nem tudni, hogy hány olyan CBA és Reál üzlet marad majd nyitva, ahol a tulajdonos szolgál ki vasárnap, vagy éjjelente - annyi biztos, hogy két CBA (amelyek piacokon működnek) Budapesten nyitva lehet majd vasárnap a jelenlegi szabályok szerint.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.