BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Borúlátóbbak a magyarok

Egyre sötétebben látják a magyar gazdaság jövőjét az emberek a Tárki kutatása szerint. Idén januárban a megkérdezettek 57 százaléka pesszimistán tekintett a jövőre, míg egy évvel korábban csak minden harmadik ember látta borúsan a gazdaság következő egy évét. Ez azért érdekes, mert a magyar gazdaság növekedés kilátásai jelentősen javultak, amelyet a háztartások is érezhettek, hiszen a fogyasztás bővülése is hozzájárult a növekedéshez, és ez idén is így lehet. Sőt, az idei évben kutatók szerint már a fogyasztás lehet a növekedés motorja.

A Tárki kutatásából az is kiderült, hogy az optimizmus vagy a semleges megítélés csak a Fidesz szavazóira érvényes, minden más párt szavazói zömmel pesszimistán látják a jövőt. A fideszeseknek csupán egyötöde pesszimista, az MSZP szavazóinak azonban több mint 80 százaléka negatívan látja a jövőt. A Jobbik szavazói közül tízből heten tekintenek borúsan a gazdaság jövőjére. Mindez azzal is összefügghet, hogy a Fidesz szavazótábora jelentősen apadt az elmúlt fél évben, vagyis a kormányzattal egyre kevésbé elégedettek az emberek, így a gazdaság növekedési kilátásainak javulása ellenére pesszimistábbak.

A Tárki szerint a diplomások és az érettségizettek közel fele, az alacsonyabb iskolai végzettségűeknek valamivel több mint kétharmada vélekedett negatívan az ország gazdasági helyzetével kapcsolatban. Az optimisták legmagasabb arányban a Nyugat-Dunántúlon, legalacsonyabb arányban pedig a Dél-Dunántúlon és Észak-Magyarországon élnek.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.