Magyar gazdaság

Négy új olajmezőt szeretne termelésbe fogni Kuvait

Az olajtermelését 2020-ra mintegy harmadával megemelni tervező Kuvaitban négy ígéretes kapacitású olajmezőt találtak az ország északi és nyugati területein - közölte vasárnap az ország hivatalos hírügynöksége, a KUNA.

A Kuwait Oil Co (KOC) állami olajvállalat vezérigazgatója nem adott becslést a KUNA hírügynökségnek az olajmezők várható hozamáról, de elmondta, hogy a mezők feltárása már megkezdődött annak ellenére is, hogy a világpiaci olajárak tavaly június óta már közel 50 százalékkal csökkentek.

"Az olajmezők kiépítése folyamatban van és a közeljövőben meg is kezdjük a kitermelésüket" - mondta, hozzátéve, hogy az új mezők felfedezésének tényét két évig tartó sikeres kutató és feltáró munka lezárását követően hozták nyilvánosságra. A mezők egyaránt tartalmaznak könnyű és nehéz olajtípusokat - mondta, és az első mérések alapján hatalmas kereskedelmi értéket képviselnek.

A KOC vezérigazgatójának egy februári nyilatkozata szerint Kuvait az olaj- és gázkutató fúrások számát 50 százalékkal tervezi növelni 2016 első felére, mivel termelését az alacsony olajárak ellenére is fokozni kívánja. Kuvait olajtermelésének oroszlánrészét az ország délkeleti részén fekvő Burgan mező, a világ második legnagyobb lelőhelye adja. Az ország jelenleg napi 3 millió hordós termelési kapacitással rendelkezik, amit 2020-ra 4 millióra kíván növelni.

Kuvait olaj
Kapcsolódó cikkek