Magyar gazdaság

Csökkenhet a bankadó

A kormány jövő héten benyújtja a bankadó csökkentési törvényjavaslatot, valamint javult az európai bankok tőkehelyzete - többek között ezekről is szó esett a mai Portfolio Hitelezés konferenciáján ma Budapesten.

Az EBRD-vel kötött kormánymegállapodással összhangban várhatóan a jövő héten a parlament elé kerül a bankadó csökkentésére vonatkozó törvényjavaslat, miután a kormány azt már megtárgyalta - jelentette be Orbán Gábor, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a Portfolio.hu Hitelezés konferenciáján. "Ebben se több, se kevesebb nem lesz, mint ami az EBRD-vel kötött megállapodásban van" - tette hozzá az államtitkár.

Orbán Gábor elmondta: a kormány továbbra is tartja magát ahhoz – erről a szerdai kormányülésen is állásfoglalás született -, hogy az EBRD-vel megkötött szerződésben szereplő módon terjesztik be a jövő évi bankadó csökkentésére szóló javaslatot.
   
Az államtitkár szerint a befektetési szolgáltatói szektor gondjait is úgy próbálja megoldani a kormány, hogy ne sérüljenek az EBRD-vel kötött megállapodásban foglaltak.
   
Orbán Gábor kiemelte: a Magyar Bankszövetséggel folytatott tárgyalások alapján egyes kérdésben most nagyon bizakodó, például a magáncsőddel kapcsolatban kompromisszumos megoldás várható.

Az év végén, a jövő év elején a magyar alakulása olyan pályára állhat, amikortól már komoly szükség lesz a hitelezés bővülésére – mondta az államtitkár.
   
Orbán Gábor kiemelte: a kormány a Brüsszelnek megküldött konvergenciaprogramban is rögzítette, hogy Magyarországnak olyan hatékonyan, átláthatóan és körültekintően működő bankokra van szüksége, amelyek hitelezésükkel támogatják a növekedést.
   
A kormány prosperáló bankrendszert tart kívánatosnak - mondta Orbán Gábor. Hozzátette, hogy a hazai bankrendszer túlzottan szétaprózódott, az itt működő 8-9 univerzális nagybank nem tudja azokat a hatékonysági előnyöket felmutatni, amelyek jobban garantálják a tisztességes működést, másrészt megfelelő jövedelmezőséget biztosítanak. 
    
A hazai bankszektorban az állami tulajdonszerzéseket, a többségében hazai tulajdonú bankrendszer szükségességét egy hatékonyabban működő bankszféra érdekében tartotta szükségesnek. Ennek ellenére az állam nem akarja, hogy hosszú távon a bankok állami kézben maradjanak - emelte az államtitkár.
   
Emlékeztetett arra: a bankrendszernek a devizahiteles elszámolás 600-700 milliárd forintos közvetlen veszteséget okoz, de a másik oldalon a banki mérlegek jelentősen megtisztulnak, ez segítheti a hitelezés ismételt, jelentősebb beindulását. Kijelentette: a forintosítás módjáért és időzítéséért az OECD főtitkára megdicsérte a kormányt.

Szintén ezen a konferencián beszélt arról Farkas Ádám, az Európai Bankhatóság (EBA) főigazgatója, hogy javult az európai bankok tőkehelyzete. Ennek ellenére a bankrendszer tőkevonzó képessége még nem állt helyre, ráadásul az európai bankvezetők arra számítanak, hogy az IT és a banki működés kockázatai megnövekednek a jövőben - hangsúlyozta Farkas Ádám.

Hozzátette, hogy a legalacsonyabb tőkemegfeleléssel rendelkező európai bankok tőkemegfelelése is 10 százalék felett van, az európai bankszféra egésze 12 százalék feletti mutatóval rendelkezik. Ez alapján el lehet mondani, hogy az európai nagybankok tőkehelyzete nagyban javult a válság óta - tette hozzá.

 

Farkas Ádám Orbán Gábor portfolio konferencia
Kapcsolódó cikkek