Magyar gazdaság

Nem a közmunka húzza föl a foglalkoztatást az államtitkár szerint

Csak a versenyszférában mintegy 60 ezerrel nőtt az alkalmazottak száma az első negyedévben, tavaly ugyanebben az időszakban több volt a közfoglalkoztatott, így jól látszik, hogy a versenyszektor miatt bővül a foglalkoztatás - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.

Hozzátette: elsősorban a feldolgozóipar, azon belül is a járműgyártás segítette a folyamatot. Az adatokat egyáltalán nem torzítja a közfoglalkoztatás, jelenleg legfeljebb negatív irányba tenné - mondta.

Az államtitkár szerint az, hogy a pénzügyi, biztosítási szektorban a legmagasabbak és a szolgáltató szektorban - különösen a vendéglátás és kereskedelemben - a legalacsonyabbak a fizetések, arra hívják fel a figyelmet, hogy melyek azok a szektorok, ahol változtatás szükséges.

Hozzátette: elsődlegesen a versenyszféra képes az árakat és a béreket befolyásolni, az állam szerepvállalása korlátozott.

Egészséges folyamat indult meg mind a foglalkoztatás, mind a keresetnövekedés szempontjából, a reálkereset 27. hónapja folyamatosan nő Magyarországon - vélekedett.

foglalkoztatás Czomba Sándor versenyszféra
Kapcsolódó cikkek