BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A beruházások húzták a vártnál jobban a japán gazdaságot

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

A vártnál sokkal gyorsabb növekedést produkált a japán gazdaság az első negyedévben – derült ki a kormány által tegnap közölt, felülvizsgált adatokból. Az első három hónapban éves alapon 3,9 százalékos volt a bővülés, szemben az első, 2,4 százalékos adatközléssel és a 2,7 százalékos elemzői konszenzussal.

A növekedést elsősorban a tőkeberuházások növekedése húzta a világ harmadik legnagyobb gazdaságában: éves szinten 11 százalékkal nőtt a céges beruházások mértéke, ami az elmúlt években megszerzett rekordprofiton kívül annak is köszönhető, hogy a gyenge jent kihasználva az exportőröknek jobban megéri Japánba visszatelepíteni a termelést. A Reuters emlékeztet: a Panasonic nemrég légkondicionálói gyártását helyezte a szigetországba, a Canon pedig minőségi nyomtatóit készíti újra Japánban.

A befektetői hangulatra ugyanakkor az is pozitívan hat, hogy a szolgáltatóipari cégek a fogyasztás élénkülését várják – emelte ki a Reutersnek a Norinchukin bank vezető közgazdásza. Erre az áprilistól induló új adóévre kialkudott magasabb bérszint, illetve a munkaerőpiaci kínálat szűkössége adhat alapot. A Morgan Stanley szakértői emiatt úgy kalkulálnak, hogy a bérszint emelkedése már márciusban is 1,5 százalékos lehetett – a hivatalos statisztikák 0,9 százalékos bővülésről szóltak. Az elemzők ugyanakkor figyelmeztetnek: a befektetői optimizmus könnyen visszafordulhat, ha a következő hónapokban elmarad a várt fogyasztásemelkedés.

A Wall Street Journal pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy amíg az amerikai Fed a kamatemelést fontolgatja, a japán jegybanknak igazából nincs is tennivalója: az erősödő dollár és a gyenge jen kombinációjaként a japán deviza 13 éves mélypontra került az amerikaival szemben. Ezzel párhuzamosan pedig a tokiói tőzsde is szárnyal: a Nikkei 225 index április végére 2000 óta a legmagasabb szintre került.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.